Egyelőre csak a meghívó ismert, de már ez is elég volt ahhoz, hogy beinduljanak a találgatások.

A rejtélyes bemutatónak már a helyszíne is rendhagyó, hiszen London vagy New York helyett Malajzia fővárosában, Kuala Lumpurban tartják október 11-én. Hogy mit mutatnak be, arról egyelőre annyit lehet biztosan tudni, amennyi a meghívóból kiderül, de hogy a "4X fun" mire vonatkozik, arról csak találgatni lehet. Előfordulhat, hogy a Samsung egy új Chromebookot mutat be, esetleg a Galaxy Book frissített változatát, de mivel ezek annyira nem izgalmasak, mondunk két sokkal érdekesebb verziót.

A kevésbé valószínű lehetőség, hogy a Samsung a korábban jósoltnál lényegesen korábban, már október elején bemutatja a hajlított kijelzős telefonját. Ezt a teóriát tulajdonképpen egy dolog támasztja alá, mégpedig hogy a Samsung köztudottan nagyon szeretné beelőzni a Huaweit a hajlítható telóval, így amikor hirtelen bejelentenek egy bemutatót, ami mindössze öt nappal előzi meg a Mate 20 londoni bemutatójat, akkor nehéz nem arra gondolni, hogy a kettőnek köze van egymáshoz. Tegyük hozzá, hogy jelenleg semmilyen infó nincs arról, hogy a Huawei a Mate 20-szal együtt egy hajlítható készüléket is bemutatna, és az is elég valószínűtlen, hogy a Samsung hajlítható telefonja négyfelé hajtható lenne.

Sokkal földhözragadtabb verzió, hogy a Samsung egy középkategóriás telefont mutat be októberben, amelyben négyszeres optikai zoomal ellátott kamera lesz. Ez annál is valószínűbb, mert DJ Koh, a Samsung mobil üzletágának a vezetője alig két hete nyilatkozott a CNBC-nek a koreai cég stratégiaváltásáról, aminek legfontosabb eleme, hogy bizonyos vadiúj technológiákat nem a csúcstelefonjaikba, hanem a középkategóriás telefonjaikba raknak be először. Nos, egy négyszeres optikai zoomal felszerelt Galaxy A-val kétségkívül bizonyíthatnák, hogy komolyan gondolták ezt a dolgot, hiszen még a jelenlegi legjobb kamerával rendelkező Huawei P20 Pro kamerája is "csak" háromszoros optikai zoommal rendelkezik.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
9% Naná, és nagyon keményen.
40% Igen, de menedzselhető.
51% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés