A Sony bejelentette, hogy 2025 februárjában leállítja az írható Blu-ray lemezek gyártását, ezzel pedig véget vet egy közel két évtizedes gyártási tevékenységnek.

A fogyasztói piacra szánt Blu-ray lemezek gyártása már 2024 közepén véget ért, a Sony pedig most jelezte, hogy az üzleti és vállalati ügyfelek számára fenntartott gyártósorokat is csak addig tartja fenn, amíg az nem válik veszteségessé.

Ez a nap pedig eljött, ami nem csoda, tekintve, hogy a nagyközönség inkább a streaming szolgáltatásokat részesíti előnyben a fizikai adathordozókkal szemben.

Az első Blu-ray prototípust 2000-ben mutatták be a DVD utódaként, amely a Toshiba HD DVD formátumával versenyzett. Mindkét formátum 2006-ban vált elérhetővé a nagyközönség számára, de a HD DVD vesztett, mivel a Sony együttműködött a filmstúdiókkal, és a Blu-ray technológiát a PlayStation 3-ba is beépítette.

Az optikai meghajtók száma fokozatosan csökken, sok felhasználó ugyanis inkább a felhőalapú tárolást részesíti előnyben, amely bár számos előnnyel jár, nagy mennyiségű adat esetén költséges lehet, az online adatkezelés pedig biztonsági kockázatokat is felvet. Így a cégek és magánszemélyek egy jelentős része a merevlemezes tárolást preferálja, ezek a diszkek ugyanis átlagosan öt éves élettartammal rendelkeznek, megfelelő tárolás mellett pedig évtizedekig is használhatók, így archiválásra is pazarul befoghatók. Na, nekik rossz hír igazán az, hogy a Sony az elmúlt bő évben nagyjából kiszállt ebből a bizniszből.

Bár a Sony februártól nem gyárt írható Blu-ray lemezeket, versenytársa, a Pioneer kifejlesztett egy olyan Blu-ray lemezt, amely száz évig is biztonságosan tárolhat információkat.

Más kutatók pedig olyan üveglemezeken dolgoznak, amelyek akár ötezer évig képesek lehetnek biztonságosan információt tárolni – szóval úgy fest, a Sony kihátrálásával nem fog összeomlani ez az univerzum. A Sony ugyanakkor tisztázta, hogy csak az üresen árult, írható lemezek gyártását fogja megszüntetni, a műsoros és videojátékos Blu-ray-ek előállítása nincs veszélyben egyelőre.

Ezek is érdekelhetnek:

Végre tényleg kitűzhetnek egy lobogó zászlót a Holdon

Elektromágneses technológiával tervezték meg úgy, hogy mozogni tudjon.

{rejtelye}

(Forrás: Tom's Hardware)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szakértők szerint törölni kellene a mobilunkról a világ egyik legnépszerűbb alkalmazását

Elmondták, mi történne, ha a Földre egyik legveszélyesebb aszteroida becsapódna a bolygónkba

Egy aszteroida 55 ezer km/órás sebességgel csapódott a Holdba, percek alatt gigantikus kanyonokat vájva

További cikkeink a témában