8K-ban nézheted meg az elsüllyeszthetetlennek tartott Titanic roncsait.

A Titanic korának egyik legnagyobb utasszállító óceánjárója volt, elsüllyeszthetetlennek tartották, ám erre rögtön a legelső útján rácáfolt, miután jéghegynek ütközött 1912. április 14-én – az áldozatok pontos száma vitatott, de 1490 és 1517 közé tehető (a 2207 utasból).

A hajó roncsait csak mintegy 73 évvel később, 1985. szeptember 1-én találta meg egy mélytengeri kutatócsoport Új-Fundland partjainál az óceán közel 4000 méteres mélységében. Azóta persze már számos expedíció járt arra, és megannyi víz alatti videón láthattuk a legendás Titanic roncsait, de olyan felvételen még egészen biztosan nem volt lehetőségünk, mint amit az OceanGate Expeditions mélytengeri kutatásokat végző amerikai vállalat készített, ugyanis 8K-s minőségben mutatják meg – ez az első ilyen videó róla:

Ez is érdekelhet:

Mintha az ég felszívná a Balaton vizét, olyan légzuhatag csapott le Fonyódnál

Csodás és olykor egyszerre félelmetes dolgokra képes a természet.

Nagyobb erejű földrengés várható Magyarországon

Ötös-hatos erejű földrengésre lehet számítani Magyarországon a szakember szerint.

Már órákkal rövidebbek a nappalok

Rohamosan rövidülnek a nappalok.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Mondunk egy fővárost, melyik folyó folyik keresztül rajta?

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés