Ez az első ilyen felvétel.

A legtöbb szakértő egyetért abban, hogy az amerikai vitorláskardoshal (Istiophorus platypterus) tanulmányozása nem egyszerű feladat. Ennek oka, hogy az óceán egyik leggyorsabb halának számít, csúcssebessége akár a 100 km/órát is elérheti. Éppen ezért nagy dolog, hogy egy kutatócsoportnak sikerült kamerát és adatgyűjtőt erősíteniük egy ilyen halra, aminek köszönhetően már láthatjuk, miként fest, amikor ez a jellemzően magányos ragadozó vadászik, vagyis az, ahogy üldözőbe veszi zsákmányát, jelen esetben egy tonhalat – ez az első ilyen felvétel:

Látható, ahogy ez a vitorláshal többször is megpróbálja becserkészni a tonhalat, ami úgy próbál meg elrejtőzni előle, hogy közel úszik hozzá. Mivel a videón nem látszik a hal szája, így nem tudni pontosan, hogy  a vitorláshalnak sikerült-e elkapnia a célpontját, de a kutatók szerint a felvétel egy adott pontján látható, mintha a vitorláshal megrázná a fejét, ami nyelésre utalhat, vagyis arra, hogy sikeresen elkapta a tonhalat.

(Forrás: IFL Science, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Így nézett ki egy szexjátékszer az ókorban

Korábban azt gyanították, hogy mozsártörő lehet, vagy esetleg amolyan talizmánféleség. Úgy tűnik, egyik sem.

Így nézhetett ki egy férfi arca mintegy tízezer évvel ezelőtt

A kutatóknak sikerült egy 9600 éve élt ember arcát rekonstruálni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így élezd profira a késeidet néhány egyszerű trükkel

Csoda vagy tiszta matek? Megnéztük, mekkora esély volt a múlt heti 7,8 milliárdos lottósöprésre, ami Mészáros Lőrinc vagyona mellett még mindig csak kerekítési hiba

60 évig nem értették, mi történik a Hold felett, de most kiderült, hogy láthatatlan örvények ostromolják

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már fizettél elő valakinek a tartalmaira az Onlyfansen?
2% Igen, folyamatosan van előfizetésem.
7% Egy próbát anno tettem.
4% Nem, de tervezem.
87% Esélytelen, hogy előfizessek.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés