Vagy mondjuk úgy, hogy az egyik legrosszabb dolog, de csak azért, mert biztosak vagyunk benne, hogy a legrosszabb mégis csak az, ha véletlenül porig égeted a bérelt kecót.

Yvonne Schumacher viszont nem emiatt perelte be a szállásmegosztó szolgáltatást, hanem azért, mert néhány nap masszív meztelenkedés és intim témákról való beszélgetés után felfedezték, hogy a bérelt lakásban a könyvespolc mögött egy nagylátószögű kamera rögzíti minden mozdulatukat és szavukat. Hogy a házigazda azért rakta be a szobába az éjjellátó móddal is felszerelt kamerát, mert aggódott a lakás biztonsága miatt, vagy egyszerűen csak perverz volt, az egyelőre nem derült ki, de az biztos, hogy ilyesmit még akkor sem csinálhatsz, ha a saját lakásodat adod ki másnak.

Az mondjuk nem világos, hogy ezek után a nő miért a szolgáltatást, és nem magát a bérbeadót perelte be, mindenesetre az Airbnb rögtön kiadott egy nyilatkozatot, miszerint nagyon komolyan veszik a felhasználó magánszféráját, és ilyesmi nem ismétlődhet meg. Szerintünk mondjuk simán megismétlődhet, de hát az olcsó szállásnak ára van.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Napelemparkot építenek a csernobili erőmű területén

Vége egy korszaknak: Az Apple négy népszerű iPhone-t csinál ki végleg az iOS 27-tel

Kvíz: mondunk három várost, melyik NEM főváros?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
75% Igen
14% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni