Mi a közös az internetben, a mobiltelefonban, a mikrohullámban és a Hummer terepjáróban? Hát az, hogy mindegyik a haditechnikából szivárgott le a hétköznapi felhasználás szintjére, és mára már általánosan elterjedt technológiákká váltak. Úgy tűnik, ehhez a sorhoz hamarosan a drónok is csatlakoznak, amelyek az Amazon szerint nem csak arra jók, hogy a pakisztáni hegyekben terroristákra lövöldözzenek velük, de a csomagkiszállítást is forradalmasíthatják.

Az Amazon Prime Air a legjobb ötlet, amit hallottuk a 0–24-es alkoholfutár óta, ugyanis a robotok segítségével a vásárlók akár a megrendeléstől számított fél órán belül kézhez kaphatnák a csomagjaikat. A rendszer egyelőre béta fázisban van, de ha az FAA, vagyis az Amerikai Légügyi Hatóság is rábólint a dologra, akkor 2015-től már élesben is tesztelhetik majd a drónokat, amelyek Jeff Bezos, az Amazon vezérigazgatója szerint 2020-ig akár teljesen leválthatják a teherautókat.

Ehhez azért még egyéb feltételeknek is teljesülniük kell, mert a videón is látható mini oktokopterek legfeljebb csak két és fél kilogrammos csomagokat tudnak elszállítani, és a hatótávolságuk is erősen korlátozott, de egy tizennyolc rotoros, távirányítós helikopterrel ez a probléma könnyedén áthidalható lenne.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy baki miatt kiszivárgott a Samsung még be sem mutatott új slágertelefonjának minden titka

A Samsung nevével jöhet a hajtogathatós iPhone, egy új MacBook és egy merőben szokatlan AirPods is

Vagány nők a magasban: így hasított a Wizz Air nőnapi járata 

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
20% Igen, nagyon bejött.
37% Igen, de nekem annyira nem adta.
27% Nem láttam, de megnézem.
16% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés