· · · — — — · · ·

Az SOS-jelzés olyan, mint a bemutatott középső ujj: mindenki ismeri a jelentését, persze előbbi sokkal fontosabb jelentéssel bír, tekintve, hogy ez segélykérés legegyetemesebb jelzése. Megkockáztatjuk, a legtöbben még morzekódját is le tudják kopogni, de ha mégsem, akkor segítünk, ez lenne az:  · · · — — — · · · , azaz három rövid, három hosszú, majd újabb három rövid jelzés, ami egészen pontosan így hangzik:

Bár az SOS-t már az 1906. október 3-i berlini rádiókonferencián megválasztották a vészhelyzet általános kódjává, valójában csak az elsüllyeszthetetlennek tartott brit Titanic óceánjáró 1912-es katasztrófája után vált nemzetközileg elfogadottá. Korábban több segélykérő jelzést is használtak (például: CQD, SSSDDD*), ezeket azonban összevissza alkalmazták, végül az SOS-ben állapodtak meg. De miért is?

*A hajók egyik első vészjelzése például a CQD (— · — · — — · — · ·) volt, amit gyakran a Come Quick, Danger (Gyere gyorsan, veszélyben vagyok!) kezdőbetűiből alkotott betűszóként magyaráznak, valójában azonban a CQ-kód a francia sécurité (magyarul: biztonság) rövidítéséből származott: sécu, azaz szí-ku, vagyis CQ. Ezt eredetileg szárazföldi rádió- és rádiótávíró állomások alkalmazták, ha olyan üzenetet akartak sugározni, ami minden azt vevő állomásnak szólt. Később a tengerészeti operátorok is átvették mint általános hívásokat jelző kódot, vészjelzővé pedig akkor vált, amikor a magyarul veszélyt, bajt jelentő danger vagy distress szót rövidítő D-t is mellécsapták.

Azért éppen az SOS, mert...

Bár teljesen kézenfekvő lenne, hogy az SOS-re a Save Our Ship(s) – magyarul: mentsétek meg a hajó(i)nkat – betűszava miatt esett a választás, valójában azonban szimplán arról van szó, hogy

ez az egyetlen hárombetűs kód, ami kilenc jelből áll a morzeábécében, így ezt a legnehezebb összekeverni más üzenetekkel, vagyis ezt a legkönnyebb kódolni és dekódolni.

Az SOS-jelzést először a portugáliai Azori-szigeteken környékén, a tengeren bajba jutott SS Slavonia utasszállító hajó használta még 1909-ben. Szerencsére a vészjelzés működött, és mindenkit sikeresen kimentettek a fedélzetről.

(Forrás: Projectbritain.com, National Geographic, Wikipédia, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Ez történne az emberi testtel, ha szkafander nélkül lépne a világűrbe

Nem teljesen az, mint ahogy a filmeken ábrázolják.

Az emberiség történetének legostobább fogadása végtelenül felháborító

A történet sajnos egyáltalán nem vicces, nem csoda, a szovjet titkosszolgálat igyekezett eltitkolni.

Tudod, mennyi pontosan egy méter?

Mindenki tudja, mennyi egy méter, de azt már csak kevesen, hogyan határozzuk meg. A definíció valószínűleg sokkal komplikáltabb, mint gondolnád, és egy magyar tudóshoz köthető.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
20% Nem, tök jó, hogy van.
60% Azonnal, értelmetlennek tartom.
20% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Nem vacsora, nem virág: ez most a legjobb Valentin-ajándék pároknak
Hirdetés