A történet sajnos egyáltalán nem vicces, nem csoda, hogy a szovjet titkosszolgálat (KGB) évekig titokban tartotta.

Talán minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy nagyjából 36 éve megköttetett az emberiség legostobább fogadása. 1986. október 20-án, fedélzetén 87 utassal és hétfős személyzettel felszállt a Jekatyerinburg és Groznij között ingázó Aeroflot 6502-es járata. Az út során

a Tu–134A típusú repülőgép kapitánya, Alexander Kljujev fogadást kötött másodpilótájával, Gennagyij Zsirnovval, hogy csukott szemmel, csak a műszerekre hagyatkozva képes sikeres leszállást végrehajtani

az út egyetlen megállóján, a szamarai Kurumocs repülőtéren. Kliujev annyira magabiztosnak érezte magát – inkább beképzelt volt –, hogy mintegy 400 méteres magasságban elhúzatta a sötétítő függönyöket a pilótafülke szélvédőjén, hogy a kilátást eltakarva teljesen vakon hajthassa végre a landolást.

Nem is lehetett más a vége, mint katasztrófa

Talán mondanunk sem kell, hogy a leszállás során megszólaltak a riasztóberendezések, és a földi légiforgalmi irányítás is többször jelezte, hogy korrigálnia kellene a pilótának, de hiába. Kliujev kapitány figyelmen kívül hagyta a talajközelségre vonatkozó figyelmeztetéseket, aminek pontosan az lett a következménye, amire gondolsz: a gép nagyjából 280 km/h sebességgel csapódott a szamarai kifutópálya aszfaltjának, majd az ütközés következtében a repülőgép a hátára fordult, a szárnyak leszakadtak, a gép pedig lángra lobbant.

A katasztrófában a fedélzeten tartózkodó 94 főből 63-an azonnal meghaltak, további hét ember pedig a kórházban vesztette életét.

Csodával határos módon a gépen utazó mind a tizennégy gyermek túlélte ezt a szörnyűséget, ahogy Kljujev kapitány és Zsirnov másodpilóta is. Utóbbi azonban nem élhette meg a felelősségre vonást, a korház felé menet szívelégtelenségben meghalt. Klujev kapitányt tizenöt év börtönbüntetésre ítélték, de hat év után szabadon engedték.

(Forrás: Reuters, Los Angeles Times, Livejournal.com, fotó: Livejournal.com, Wikimedia)

Ez is érdekelhet:

Tudtad, hogy vannak olyan utak, ahol szigorúan tilos bekapcsolni a biztonsági övet?

Ezeken a helyeken egyéb, elsőre kifejezetten szokatlannak tűnő szabályokat is be kell tartani.

Megvan, hogy a hawaii pizzának az égvilágon semmi köze sincs Hawaiihoz?

Ez a világ egyik legismertebb és – talán nem túlzás azt állítani, hogy – a legutáltabb pizzájának sztorija.  

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában