Az északkeleti szomszédaink rendesen belecsapnak az űrlecsóba.

A Kárpáthír számolt be róla, hogy Ukrajna nagyszabású űrprogram megvalósítására készül, amelynek keretében öt éven belül nemcsak műholdakat akar juttatnának a világűrbe (ebben a SpaceX segítene), de saját űrrepülőteret is létrehoznának – a program 150 milliárd forintnak megfelelő hrivnyát áldoznak.

Az Ukrán Állami Űrügynökség elnöke, Volodimir Taftaj elmondta, hogy a tervek szerint az első műholdat már 2022 decemberében Föld körüli pályára állítják, és hogy ez, illetve a későbbi űrszondák a Föld felszínének tanulmányozásával, az illegális fakitermelés feltérképezésével, valamint a vízkészlet felhasználásának ellenőrzésével fognak foglalkozni.

Eközben...

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

25 milliárd kilométeres mentőakció: veszélyes trükkel mentené meg a NASA az emberiség legtávolabbi űreszközét

5 dolog, amit talán te sem tudtál a csernobili katasztrófáról

Kiszámolták, hány embert bírna el valójában a Föld, a végeredmény pedig téged is meg fog lepni

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
77% Igen
13% Nem
10% Nem szoktunk erről beszélni