Talán közeleg az idő, amikor a kutya mellett a drón lehet az ember másik házi kedvence, az elmúlt néhány évben ugyanis reneszánszát éli az apró repülő szerkezetekkel foglalkozó ipar, amely már jó ideje nem csak a hadseregek magánügye. Az egyre éhesebbé váló mérnökök pedig folyamatosan emelik a tétet, ám a most bemutatott rendhagyó quadrocopter még a szokásosnál is nagyobbat szólhat, hiszen ez a modell nemcsak a levegőbe emelkedve érzi jól magát. A „B” névre hallgató cucc ugyanis egy hibrid, amely egyetlen feltöltéssel tizenöt percig bír akciózni, miközben akár a legnehezebb terepeken is átküzdi magát. A repülő és guruló verdát hosszú hónapokon át tesztelték a készítők, akik azt akarták elérni, hogy az esetleges balesetek, vagy a szokásosnál jóval nehezebb terepviszonyok se okozzanak kárt a drónban. Az újfajta aerodinamikai kialakítás pedig mindezt lehetővé is teszi, miközben a távirányító segítségével felvételeket is készíthetsz a fedélzeti HD (1280x720 px) kamerával. Szerencsére a tárolókapacitásnál szintén az egyszerűséget tartotta szem előtt a gyártó, így normális micro SD kártyával bővítheted a szabad helyet – egészen 32 GB-ig, amire már tetemes mennyiségű látványos légifelvételt halmozhatsz fel. A projekt még fejlesztési fázisban van, júliusban derül ki, hogy pontosan mikor indul be a sorozatgyártás.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

5 dolog, amit talán te sem tudtál a csernobili katasztrófáról

Kiszámolták, hány embert bírna el valójában a Föld, a végeredmény pedig téged is meg fog lepni

Ez volt az első fotó a csernobili atomkatasztrófáról

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
77% Igen
12% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni