Heteken belül jön a Bard, a Google válasza a ChatGPT-re – és ezt a Microsoft sem hagyja szó nélkül.

Heteken belül elkészül a Google válasza a ChatGPT nevű mesterséges intelligenciás chat programra: ez lesz a Bard, ami eső körben megváltoztathatja, hogy hogyan keresünk a neten, de sok minden mást is.

A ChatGPT-t már havi 100 millióan használják

A TikTok kilenc hónap, az Instagram pedig 2,5 év alatt jutott el ehhez a mérföldkőig.

A Bard egy „kísérleti társalgási MI szolgáltatás”, egy újabb chatbot, ami komplex kérdésekre ad majd választ, és mindenféle mély témákban lehet majd vele beszélgetni.

A legnagyobb különbség egyelőre az, hogy a Bard állandóan kapcsolódik majd a netre, így a Google szerint „friss, minőségi válaszokat” ad majd.

Természetesen a Bard mögött is egy gépi tanuló szoftver, az LaMDA (Language Model for Dialogue Applications, kb. nyelvi modell párbeszéd alkalmazásokra) áll majd, mögötte pedig egy óriási adatbázis, aminek segítségével képes megérteni az írott emberi nyelvet.

„Megbízható tesztelők” már próbálgatják a Bardot, de az néhány héten belül a nagy nyilvánosság számára is hozzáférhető lesz. Egyelőre nem teljesen világos, hogyan férhetünk majd hozzá, viszont várhatóan a Google beépíti majd a keresőjébe.

A Microsoft azonnal reagált a hírre, közölte, hogy egyesíti a ChatGPT-t a saját keresőjével, a Binggel.

(Forrás: Techradar, fotó: Unsplash, illusztráció)

Ez is érdekelhet:

Egy kicsit be vagyunk tojva, miután meginterjúvoltuk a világ egyik legfejlettebb mesterséges intelligenciáját

Néhol egészen hátborzongató beszélgetést folytattunk egy robottal, ami egy napon talán elveszi a munkánkat. Rosszabb esetben elpusztítja az egész emberiséget.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy baki miatt kiszivárgott a Samsung még be sem mutatott új slágertelefonjának minden titka

A Samsung nevével jöhet a hajtogathatós iPhone, egy új MacBook és egy merőben szokatlan AirPods is

Vagány nők a magasban: így hasított a Wizz Air nőnapi járata 

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
18% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.