Önvezető járművek, szupergyors internet, tisztán napenergiával működő energiaellátás és a legmodernebb technológia, ahova csak nézünk - ilyen lesz a tervek szerint az arizonai Belmont, aminek felépítésére húszmilliárd dollárt szán a világ második leggazdagabb embere.

A Phoenixtől nyugatra található húszezer hektáros terület fejlesztésére nagyon komoly tervek vannak, az egyik érintett fél által kiadott közlemény szerint nagyjából a következőképpen kell elképzelni, milyen lesz a "jövő városa":

"Belmont egy haladó gondolkodású közösség lesz a legmodernebb technológiát felölelő kommunikációs és infrastrukturális gerinchálózattal, nagy sebességű digitális hálózatok, adatközpontok, új gyártási technológiák és disztribúciós modellek, önvezető járművek és automatizált logisztikai központok köré tervezve"

- áll a közleményben.

Azt mondjuk a jelek szerint egyelőre nem akarták nagy dobra verni, hogy a projektben Gates is érintett (aki jelenleg csak a világ második leggazdagabb embere, mivel az Amazon-alapító Jeff Bezos október végén megelőzte), de egy arizonai újság kiszúrta, hogy a projektbe nyolcvanmillió dollárral, vagyis húszmilliárd forinttal beszálló Cascade Investment több szálon is kötődik a milliomoshoz.

(Nyitókép: AFP, Forrás: Popular Mechanics)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
14% Naná, és nagyon keményen.
57% Igen, de menedzselhető.
29% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés