Végül is valamivel csak igazolnia kell Oroszországnak a háborút és annak elhúzódását.

Közel öt hónappal az Ukrajna elleni értelmetlen háború kirobbanása után – amit egyes helyeken csak különleges katonai műveletként emlegetnek – Oroszország, pontosabban a Kreml egészen vad magyarázatot talált ki arra, hogy miért omlottak olyan látványosan össze a gyors hatalomátvételi terveik – figyelj, ezen beszarsz:

Mert az amerikaiak által vezetett biolaborokban titkos kísérletek során emberfeletti gyilkológépekké változtatták az ukrán csapatokat – vagyis a mutánsok miatt.

Mindezte az ukrajnai „biolaboratóriumok” vizsgálatával foglalkozó bizottság két törvényhozójától, az oroszországi Szövetségi Tanács alelnökétől, Konsztantyin Kosacsevtől és a Duma alelnökétől, Irina Jarovajától lehet tudni – legalábbis a legismertebb oroszországi napilap, a Kommerszant cikke alapján. Kosacsev és Jarovajá állítása szerint az ukrán hadifoglyok vérének vizsgálata „egy sor betegséget” tárt fel, amelyek arra utalnak, hogy titokban „katonai célokra” kísérleteztek velük.

(Forrás: Yahoo, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Mutatjuk, mire képes az oroszok új fegyvere, amit a világ egyik legpusztítóbb önjáró nehézfegyverének tartanak

Termobarikus bombák kilövésére szolgál, amik jóval nagyobb pusztításra képesek. Talán mondanunk sem kell, hogy már bevetették az orosz–ukrán háborúban.

Az oroszok már delfineket is bevetnek az ukránok ellen

A delfinek furcsa fegyvernek tűnhetnek, de állítólag hatékonyak.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Föld mélyén 50 000-szer több energia rejlik, mint a világ összes fosszilis tüzelőanyag-készlete

Miért felfedezetlen a Föld tengerfenekének 99,999%-a?

A NASA olyat tesz, amit eddig soha: élőben, a saját képernyődön nézheted végig az emberiség történelmi visszatérését a Holdhoz

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés