Eszméletlenül megnőtt a digitális élmény jelentősége az autóiparban, és ez különösen igaz lesz az elektromos autók korára, melyek töltése alatt nem mindig lehet bevásárlóközpontban vagy moziban elütni az időt, hanem az autónak kell szórakoztatnia vagy megnyugtató környezetet teremtenie. A BMW most a Tesla után megy, és autós játékok fejlesztését ösztönzi.

Közösen hirdet ki fejlesztői versenyt a BMW és az AirConsole, melyben kifejezetten az autóban futó játékokra összpontosítanak. A közös kiírást a San Franciscóban rendezett játékfejlesztői konferencián népszerűsítik majd, de az erre fogékony fejlesztők már bizonyára dolgoznak azokon a szoftvereken, melyek megjelennek majd a BMW-k fedélzeti rendszerén. Egészen 2023 június elejéig küldhetik a pályamunkákat, melyek közül a legjobb négyért ötezer eurót és a prototípus fejlesztését ajánlotta fel a két vállalat. Ha a prototípus is működőképes, akkor az AirConsole teljes mértékben finanszírozza a játék fejlesztését, a BMW pedig a müncheni központban mutatja majd meg a végeredményt.

Évekkel ezelőtt fedezte fel a Tesla, hogy az elektromos autók töltési idejét unatkozás helyett mókával is el lehet ütni, ami egyértelműen megfelelő hardveres hátteret kíván.

Elon Musk vállalata ezzel a lépéssel egyértelműen messze megelőzte a versenytársakat, akik mostanra kezdik különböző módon szórakoztatni az elektromos autók töltése alatt autóban várakozó utasokat.

Amennyiben az i7-es utasterét nézzük, ehhez minden adott, hiszen a műszerfalon egyből két kijelző is található, melyek közül egyik a műszeregység, a másik pedig a már felhőn át frissülő fedélzeti rendszer. Erre előfizetéses rendszerben akár játékok is érkezhetnek majd, de ott a hátsó utasok szórakoztatására szánt Theatre Screen is. Megannyi lehetőség van tehát a digitális élmény fejlesztésére és a töltési idő kihasználására.

Ez is érdekelhet:

A BMW elrontotta az elektromos 7-est, véletlenül Rolls-Royce lett belőle – BMW i7-teszt

Volt már egy hasonló megbicsaklás a 7-es BMW-k sorában: a Bangle-féle E65-ös. Pont ilyen volt az is: fura arcú és lehetetlenül kényelmes.

Nyugodt vagy kontrollertörő gamer vagy? Ebből a kvízből kiderül

Hoztunk egy kvízt, amelyből kiderül, milyen típusú gamer vagy. Olyan, akinek a videojátékok csak a kikapcsolódásról szólnak, esetleg olyan, akinek egy-egy helyzetben azért el tud gurulni a gyógyszerre, vagy az a kategória, aki nem is érzi jól magát, ha nem dühöng egy egészségeset? Kommentben várjuk az eredményeket!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában