Az amerikai Texas államban szigorították a kiskorúak számára a közösségi oldalak használatát: egy új törvény megtiltja a tizennyolc éven aluliaknak azt, hogy regisztrálhassanak szülői beleegyezés nélkül.

A törvény értelmében a szolgáltatóknak be kell szerezniük a szülők beleegyező nyilatkozatát, mielőtt megengednék, hogy a tizennyolc éven aluli felhasználó regisztráljon náluk. A beleegyezés benyújtásával a szülők megkapják azt a jogot is, hogy lekérdezhessék a rendszerből a gyerekekre vonatkozó összes információt, így pedig folyamatosan követhetik, hogy mikor és mit csinál gyermekük.

A kritikusok szerint adatvédelmi szempontból aggályos az, hogy a szülők ilyen mennyiségű adatot kérhetnek le a gyermekeik tevékenységével kapcsolatban, Shelby Slawson képviselő szerint a közösségi oldalak negatív hatásai miatt szükséges, hogy ilyen szintű betekintést nyerjenek a gyerekek tevékenységébe.

A szülők vagy gondviselők továbbá kérhetik a szolgáltatóktól, hogy tiltsák le a kiskorúakat célzó reklámokat, valamint blokkolják az internetes vásárlásaikat is.

Fontos azonban megjegyezni, hogy azok a tizennyolc éven aluliak, akik már a törvény megszületése előtt is rendelkeztek közösségimédia-fiókokkal, nem kell utólagosan szülői beleegyezést kérniük azok használatához.

Ez pedig nagyon témába vág:

Újabb tanulmány készült arról, hogy romboló hatású a közösségi média a Z generáció számára

Jelentős részük negatív érzéseket társít a közösségi oldalakhoz, amelyek a testképzavartól vagy alacsonyabb önbizalomtól szenvedők esetében csak olajat öntenek a tűzre.

(Forrás: Gizmodo, HVG)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Teljesen leállt Ferihegy az extrém téli időjárás miatt

Miért ónos eső az ónos eső, ha nincs benne ón? És akkor mi is ez valójában?

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.