Az óceánokkal kapcsolatban a lényeget a suliban szinte mind megtanultuk. Nagy kiterjedésűek, a bolygó felületének közel hetven százalékát lefedik, vizük ihatatlan, és többnyire iszonyúan mélyek. Némelyikük jeges, némelyikük melegebb, megint más háborgóbb vagy csendesebb. Ők szállítják a trópusi ciklonokat és az óceánjárókat, van köztük fiatalabb és öregebb, van világnapja, és Petőfitől Berzsenyin keresztül Aranyig már sokan versbe öntötték nevüket.

De a legféltettebb titkaik talán így is rejtve maradnak a nagyközönség előtt. Ezért gondoltuk úgy, hogy ha már úgyis el vagyunk zárva jelenleg a termetes világtengerektől, ideje összegezni mások közvetlen tapasztalatait – ezek ugyanis olykor többet elárulhatnak, mint a gondosan összetákolt tankönyvek. Mi a Google-értékelések között szemezgettünk, azokból is az érdekesebb és relevánsabb élménybeszámolókat emeltük ki, hogy torkon ragadjuk a valóságot. Óceánleleplező sorozatunk első része következik.

Csendes-óceán: se szirének, se Aquaman, de alga van dögivel

A Csendes-óceán közel 11 ezer vélemény alapján 4,6-os értékelésen áll, ez mondhatni kiváló. Ha az ember egy mobiltelefonba, mosógépbe vagy fejhallgatóba ütközik, amelyre ennyi jó értékelés érkezett, máris elcsábul, és nyúl a bankkártyájáért, de mint tudjuk, az ördög a részletekben rejlik. Merthogy a Csendes-óceánnal sem mindenki maradéktalanul elégedett. BMxriiksl szerint például egyenesen borzalmas az ügyfélszolgálata, ráadásul sok az alga, és szar a közbiztonság.

Kahu Allan a szupermarketeket hiányolja az óceánból, Alex Herr a videojátékokat, és ha eleget görgetünk le, tuti találunk valakit, aki szerint néhány kopoltyús kurva is elférne a vízbuborékok között.

Simar Singh értékelése igen sokatmondó: nem lehet benne leülni, víz, víz mindenfelé, de egy cseppet sem lehet belőle inni, olyan rohadt sós. Ez így nettó kibaszás. Hillary Monifird a szirénekre várt mindhiába, Canal Grande pedig túl sok időt tölthetett a vízben, mert az agyára ment a kamioníz. (Igen, jól olvasod.) Le grand barbunak a töke ki van a halbandák közötti véres rivalizálással és az elviselhetetlen delfinekkel. Ő azt vallja, ha az óceán közelébe érsz, fordulj a másik irányba.

Sok az alga, szar a közbiztonság, és tutira rejteget valamit

De azért nem mindenki volt lesújtó véleménnyel bolygónk legnagyobb víztócsájáról. Lucas Gonzalez Vaccarónak imponál a sok parkolóhely, Alejandra Perez Chanes pedig az ingyenesen használható mellékhelyiségeket emelte ki. Ilyen az, amikor az a bizonyos pohár félig tele van! Steven Pepper is úgy véli, hogy tök buli az egész, kivéve a tengeri sünöket és a fulladást. Alex ashcraft sérelmei viszont megalapozottak: az óceán megnehezíti az életét, mert a szülőföldjét elválasztja Japántól. De a keleti parti fenegyerek, Tim Yearick szerint is rosszul van pozicionálva a Csendes-óceán: ugyanis Kalifornia is ott csüng benne, így vélhetően fertő az egész.

Azért pedig nagyon sokan voltak dühösek, hogy a jól csengő névvel ellentétben az óceán egyáltalán nem csendes, Shpunka szerint egyenesen olyan hangot ad ki, mint egy traktor.

My Schwartz több testet is talált benne, a mamlasz Ethan Youngnak viszont még Aquamant se sikerült meglelnie. Steven Esquibel a lábát hagyta ott egy feltételezett cápás kártyaparti során, és persze megjelentek az Atlanti-óceán-lobbi fizetett ólomkatonái is, ahogy az ilyenkor lenni szokott.

Булочка с корицей (magyarul: fahéjas tekercs) szerint szép hely a fulladáshoz, bár ő azért a pulóvereket jobban csípi, és bizony Derpy sem szarozott: Atlanti-óceán jó, Csendes-óceán rossz. Ő ritkán szól, de akkor nagyot. Distant hillst a kék színe zavarta meg: meggyőződése, hogy a kormányok rejtegetnek itt valamit. Csak járványügyben állást ne foglaljon.

Menzeit eléggé megfertőzhette Arthur C. Clarke: 2010. Második űrodisszeia című kötete, mert csendes barátunk méreteire panaszkodott: szerinte ez az óceán egyszerűen túl kicsi, és mint tudjuk, a túl kicsi mindig kiábrándító.

BoomBler pedig pont azt nehezteli, hogy egyszerűen túl nagy, és így körbejárhatatlan. Még hogy nem a méret a lényeg. Silver Time pedig a nap kérdését szögezte az arcunkba: miért plasztik_áztatták az összes halat?

B0BTheDragonnak egyszerűen vállalhatatlanul nedves az egész kóceráj, kol mi seniorita pedig már annyira humoránál volt, hogy vízvezeték-szerelőt hívott hozzá. Jeremy Weed helyi idegenvezető szerint nem az óceánnak, hanem a rá érkező Google-értékeléseknek kéne békésebbnek, csendesebbnek lenniük, a legőszintébb pedig talán weronika volt mind közül:

„A fenébe... nem hiszem el, hogy ezt csinálom.”

Bár az nem derül ki, hogy az óceánra leadott öt csillagot sokallta végül, vagy azt, hogy egy óceánt véleményezett a Google értékelésgyűjtő rendszerében.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Van egy szó, amit a világ szinte minden nyelvén hasonlóan értenek és használnak

Erre a tíz egyszerű kérdésre iskolásként tudtad a választ – vajon most is menne?

Villámgyorsan keletkezett bolygót fedeztek fel, ami átírhatja a bolygóképződés elméletét

További cikkeink a témában