Spoiler: egy rövid, egyszerű és egyértelmű szócska, ami azonnali választ provokál.

Van egy szó, ami szinte bárhol értenek. Ez pedig a „huh?” (nálunk, magyaroknál „hah?”, „heh?” vagy „höh?” formában jelenik meg). Nem vicc, egy kutatás szerint ez az egyetlen „szó”, amit a világ szinte minden nyelvén hasonlóan értenek és használnak. A Max Planck Pszicholingvisztikai Intézet kutatói 31 nyelvet vizsgálva jutottak arra, hogy

a „huh?” univerzális jelentéssel bír: ezzel ösztönös, zavarodottságot kifejező hanggal lényegében azt mondjuk, hogy „nem értettem, megismételnéd?”.

A tanulmány, amely 2013-ban még egy Ignobel-díjat* is bezsebelt, rámutatott, hogy ez a kis szócska szinte minden nyelvben egy szótagos, kérdő hanglejtéssel kiejtett hangalak, amit az emberek a kommunikáció zökkenőmentessé tételére használnak.

„E közbeszólás formájának és funkciójának hasonlósága az egyes nyelvekben sokkal nagyobb, mint amire a véletlen alapján számítani lehetne” – írják az Ignobel-díjas tanulmányban.

*Az Ignobel-díj (Ig Nobel award: alantas, fölösleges, semmire sem való) a Nobel-díj paródiája. A nemzetközi tudományos élet azon szereplői kaphatják meg, akiknek tevékenysége értelmetlen felfedezésekhez, használhatatlan találmányokhoz vagy mulatságos javaslatokhoz vezetett. Az alapszabály szerint olyan kutatással lehet elnyerni, amelyet nem lehet vagy nem érdemes megismételni. A legnevesebb tudományos kitüntetés komolytalanabb változatát azok a kutatók érdemelhetik ki, akik eredményei egyszerre késztetnek nevetésre és gondolkodásra is. (Wikipédia)

De vajon miért pont a „huh?” lett ilyen univerzális?

A kutatók szerint azonban a „huh?” nem csak egy ösztönös, zavarodottságot kifejező hang, hanem inkább egyfajta „nyelvi evolúció” eredménye, amely a beszélgetések során fellépő értetlenség orvoslására jött létre. Egy rövid, egyszerű és egyértelmű jel, ami azonnali választ provokál.

A kutatás szerint egyébként a „huh?” megfelel a kommunikáció alapvető igényeinek: minimális erőfeszítéssel használható, mégis világosan jelzi, hogy gond van az értéssel.

(Forrás: IFL Science, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Ezért nevezik New Yorkot Nagy Almának

New York városát gyakran emlegetik „Big Apple”, azaz a „Nagy Alma” néven, de vajon honnan jött ez a becenév?

Miért szögletes dobozban szállítják ki a kerek pizzát, amit háromszögekre vágunk?

Miért háromszögre vágják a pizzát, és miért kerek egyáltalán a pizza? Pizzageometriai kérdéseket tisztázunk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Erre a tíz egyszerű kérdésre iskolásként tudtad a választ – vajon most is menne?

Villámgyorsan keletkezett bolygót fedeztek fel, ami átírhatja a bolygóképződés elméletét

Ilyen sebességgel kellene utaznia a Mikulásnak, hogy az összes ajándékot időben kézbesítse

További cikkeink a témában