Eddig is tudtuk, hogy az új iPhone bemutatója bizonyos technikai nehézségek miatt csúszhat a megszokott, szeptember eleji időponthoz képest, de a legújabb hírek még ennél is aggasztóbbak.

A Business Insider szerint ugyanis előfordulhat, hogy az Apple idén már egyáltalán nem is mutatja be az eredeti iPhone tízéves évfordulójára szánt, az eddigi pletykák szerint egészen különleges iPhone 8-at, így a rajongóknak be kell érniük az iPhone 7s-sel és 7s Plusszal, ami gyakorlatilag csak a tavalyi teló kipofozott változata.

Valószínűleg ilyen lehet az iPhone 8 - ha egyszer elkészül

A Business Insider a Deutsche Bank elemzésére támaszkodva vonta le ezt a következtetést, ők pedig a ValueWalk korábbi értesülésire hivatkoznak. A ValueWalk az Apple egyik legnagyobb partneréhez, a Foxconnhoz közelálló forrásokból pedig úgy tudja, hogy az Apple egyelőre csak két telefonhoz adott le megrendeléseket, így jogos a feltételezés, hogy az iPhone 8 az, ami csúszni fog.

A hírek szerint az Apple-nek amúgy főleg azzal akadt problémája, hogy az ujjlenyomat-olvasót beépítsék a kijelzőbe, és ez annyira megzavarta a bevett koreográfiát, hogy egyelőre még a telefon dizájnját sem véglegesítették, így pedig az alkatrészeket sem tudják elkezdeni legyártani.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Föld mélyén 50 000-szer több energia rejlik, mint a világ összes fosszilis tüzelőanyag-készlete

Miért felfedezetlen a Föld tengerfenekének 99,999%-a?

A NASA olyat tesz, amit eddig soha: élőben, a saját képernyődön nézheted végig az emberiség történelmi visszatérését a Holdhoz

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés