Ha eddig nem aggódtál miatta, hogy a robotok egyszer csak csapatostul rontanak rá az emberiségre, akkor most szólunk, hogy van egy japán vállalat, amit Cyberdyne-nak hívnak, és történetesen exoskeletonokat, vagyis önjáró mesterséges vázakat gyárt.

Hogy ezeket a mesterséges vázakat arra használják, hogy megkönnyítsék a beteg emberek mozgását? Bah! Emlékezz csak: Myles Dyson sem sejtette, hogy a kis teremténye egyszer majd úgy dönt, hogy a világ sokkal jobb hely lenne emberek nélkül.

Sátáni vállalathoz illően a Cyberdyne persze mindent tagad, szerintük a névhasonlóság puszta véletlen, hiszen a cég nevét a Cybernics (olyan tudományág, amely a robottechnikát az egészség megőrzéséhez használja fel) és a görög "dyne" (erő) szavak összevonásából alkották. Biztosan az is csak véletlen, hogy az exoskeletont pont ugyanúgy hívják, mint a 2001: Űrodüsszeia bekattant szuperszámítógépét, HAL-t.

Ha ránk hallgatsz, sürgősen szerezz be magad mellé egy Sarah Connor-szintű csajt, csak úgy, tudod, a biztonság kedvéért. Ezt a lépést még akkor sem fogod nagyon megbánni, ha végül kiderül, hogy a Cyberdyne tényleg csak a betegeken segít, és a robotapokalipszisből nem lesz semmi.

(Forrás: Gizmodo)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Felvételen, hogy mi történik, ha egy üstökös túl közel merészkedik a Naphoz

Középkori „vámpír” arcát rekonstruálták horvát kutatók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
9% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
11% 8-10 éve
38% +10 éve