Nem véletlenül írunk sokat a Starshipről, hiszen a SpaceX készülő űrhajója nem csak azzal a reménnyel kecsegtet, hogy az emberiség a következő évtizedben meghódíthatja a Marsot, de ettől függetlenül is egy olyan hatalmas volumenű vállalkozás, ami teljesen egyedülálló az űrhajózás történetében.

De nem csak mi foglalkozunk sokat a Csillaghajóval, hanem például a GravitationInnovation is, akik olyan drámai hatású grafikákat készítettek a hatalmas űrhajóról, hogy a SpaceX grafikusai elbujdoshatnak. A képeken már az upgrade-elt, acélborítású űrhajó látható, aminek a méreteiből is kapunk egy kis ízelítőt: az űrhajó és a Heavy Falcon hordozórakéta együttesen 118 méter magas lesz, és a korábbi tervek szerint akár száz embert is képes lesz szállítani egyszerre.

A nagy kérdés persze az, hogy mikor fogjuk vele elérni a Marsot? Nos, ezt talán még maga Elon Musk sem tudja, de az biztos, hogy a rakéta kisebb prototípusa lassan ugrásra kész, az ütemterv szerint pedig 2020-ra el fog készülni a végleges változat is. Ezzel először egy Hold körüli utat tesznek, Musk tervei szerint pedig nagyjából 2024-re már a holdra szállás sem lesz elérhetetlen a Csillaghajóval. A Mars meghódítása minden bizonnyal csak ezután következne.

Elon Musk személyesen fog elutazni a Marsra

És valószínűleg soha nem tér vissza.

(Fotó: GravitationInnovation)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Mondunk egy fővárost, melyik folyó folyik keresztül rajta?

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
38% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés