Köszönet érte a Curiosity rovernek, ami már 2012 óta ténykedik a Marson.

A NASA nem olyan rég hozta nyilvánosságra a 2012 óta a Marson szolgálatot teljesítő Curiosity roverének egyik felvételét, amin azt láthatjuk, miként néz ki egy fél nap a vörös bolygón.

Egy szoláris nap* a Marson átlagosan 24 óra, 39 perc, 35,2 másodperc hosszú – vagyis közel olyan hosszú, mint a Földön –, ezt 1 solnak nevezik.

*A szoláris nap pedig a Nap két egymás utáni delelése között eltelt idő egy adott földrajzi helyen.

A marsjáró még tavaly november 8-án egy 12 órás időablakban – reggel 5:30 és 17:30 perc között – készített pillanatfelvételeket a Marsról annak Gale-kráterében, amiket aztán a NASA szakemberei összefűztek egy rövid (kétperces), illetve még egy annál is rövidebb videóba – mutatjuk, hogy néz ki egy fél nap a Marson 17 másodpercbe sűrítve:

(Fotó: NASA)

Ez is érdekelhet:

Ezt látják az asztronauták, amikor kilépnek a világűrbe a Nemzetközi Űrállomásból

Akinek tériszonya van, annak nem biztos, hogy bejön a következő felvétel, pedig micsoda látvány.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Űrfotón a természet végtelen ereje, a vulkánkitörés, ami a Földre is árnyékot vetett

Videón a tomboló Napunk tízezer kilométer magas plazmanyúlványai és az egymillió Celsius-fokos régiói

A kitörő vulkánba repült egy drón, és végig vette, ahogy elnyeli a kilövellő forró láva

További cikkeink a témában