A klímaváltozás miatt az eddigi tizenkilenc rendezőből harminc év múlva legfeljebb kilenc tudná megrendezni a játékokat.

Az olimpiai sportágakra szakosodott insidethegames.biz portál hétfői híradása szerint harminc év múlva az eddigi tizenkilenc házigazdából tíz már nem tudna otthont adni a téli olimpiának. A kutatók azt is megállapították, hogy 2080-ra ez a szám hatra olvad.

A tanulmány példaként említi, hogy a 2014-es szocsi játékok szokatlanul enyhe körülmények között zajlottak, és alpesi síben a lassú, nedves, nehéz havon a dobogósok többsége az első tíz indulóból került ki, mivel a mezőny elejére sorolt versenyzők egyértelmű előnyben voltak vetélytársaikkal szemben, akikre már kedvezőtlenebb hóviszonyok vártak. A 2010-es vancouveri olimpiához képest öt százalékkal kevesebben értek célba alpesi síben, hódeszkában és szabadstílusú síben, és kilenc százalékkal többen sérültek meg.

A klímaváltozás hatására a Nemzetközi Olimpiai Bizottság márciusban bejelentette, hogy

2030-tól minden rendező városnak "klímapozitívnak" kell lennie, ami a széndioxid-kibocsátás jelentős csökkentésére, illetve hosszú távon a minimálisra szorítására vonatkozik.

A 2022-es téli olimpiát Peking, a 2026-osat pedig Milánó és Cortina d'Ampezzo rendezi.

Ez is érdekelhet:

Plusz 38 fokot mértek a világ egyik leghidegebb városában

18 fokkal van melegebb, mint általában ilyenkor szokott, ezzel pedig 105,8 fokra nőtt a bolygónk egy adott pontján mért legnagyobb hőmérséklet-ingadozás mértéke.

(Forrás: MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mondunk egy országot, melyik világhírű sörmárka származik onnan?

Ezért van reggel kellemetlen szájszagod

Nézd meg, amint 64 000 km/h-s sebességgel csapódik a légkörbe, majd tűzgömbbé válik egy meteor Ohio fölött

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
29% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért lett hirtelen mindenki kicsit barista?
Hirdetés