Kép is van róla!

Ritka és merőben különleges – inkább talán szokatlan? – leletre bukkant Dániában egy amatőr fosszíliavadász. Peter Bennicke az UNESCO világörökségi listáján szereplő Stevns Klint sziklafalánál sétálva ugyanis talált egy őskövületet, amiről a Kelet-Sjællandi Múzeum szakértői vizsgálata kiderítette, hogy

egy 66 millió éves hányás, ami tengeri liliomok darabjait tartalmazza, és egy állat öklendezhette fel.

Jesper Milan paleontológus szerint a tengeri liliomok nem tartoznak a tápláló falatok közé, hiszen főként mészlemezekből és kevés puha szövetből állnak. Ebben az esetben a megemészthetetlen részek kövesedtek meg, amelyektől feltehetően egy hal szabadult meg. A szakértők szerint ez az egyedülálló lelet segíthet megmagyarázni az őskori tápláléklánc viszonyait.

(Forrás: The Guardian, fotó: Østsjællands Museum / Sten Lennart Jakobsen)

Ez is érdekelhet:

Trump kívánságára a Google átnevezi a Mexikói-öblöt

A kívánság valójában rendelet, ami viszont inkább Trump túlzónak tűnő akarata.

Elmozdult a Föld mágneses pólusa

Ez hatással van a navigációs rendszerekre, így pedig az olyan alkalmazásokra is, mint a Waze vagy a Google Térkép.

Egy Földre veszélyes aszteroidáról kiderült, hogy csak Elon Musk Teslája

Megtréfálta a csillagászokat Elon Musk 2018-ban fellőtt autója, akik ezen nem röhögnek.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Miért olyan rohadtul fontos Trumpnak Grönland?

Még az űrből is látszik a teljes Magyarországot borító hótakaró

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés