Így még hihetetlenebb, hogy nincs halálos áldozata a balesetnek.

Magyar idő szerint hétfő este a Delta Air Lines 4819-es járata szenvedett balesetet a torontói repülőtéren. Már az első megjelent videó is erős volt, ahogy az utasok a fejjel lefelé álló gép ajtajain másznak ki.

Egy újabb felvételen pedig az is látható, hogyan borult fel a Bombardier CRJ–900-as: a leszállás után közvetlenül megbillent, a hátára fordult, letört a jobb oldali szárnya, és azonnal kigyulladt.

A hetvenhat utas és a négyfős személyzet közül senki nem halt meg, de tizennyolcan megsérültek, hárman súlyosan. A baleset körülményeit vizsgálják, annyit tudni, hogy erős, 65 km/órás szél volt, de a leszállópálya állítólag száraz volt.

(Fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Rosszul jégtelenítették a repülőgépet, 78 ember halt meg 1982-ben ott, ahol januárban helikopterrel ütközött az utasszállító

43 éve is történt egy légikatasztrófa Washingtonban, ahol idén január 19-én egy katonai helikopter nekiütközött az American Airlines utasszállítójának.

Eltitkolta a pilóta a depresszióját, szándékosan vezette hegynek a repülőgépet, 150 ember halt meg 2015-ben

Az orvosi titoktartás felülírta egy repülőgépnyi ember élethez való jogát.

Addig ismeretlen légköri jelenség miatt csapódott a Balti-tengerbe a Malév gépe 1971-ben

A tapasztalt legénység rendben elkezdte megközelíteni a koppenhágai repteret, majd hirtelen eltűnt a gép a radarról. Több mint egy évtizeddel később derült csak ki, mi okozta a katasztrófát.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Abszurd hiba az Orion fedélzetén: Az emberiség legfejlettebb űrhajóját is kiütötte az Outlook

És akkor egyszer csak átlebegett az Orion űrhajó fedélzetén egy üveg Nutella

A szemünk előtt omlik össze a világegyetem egyik legnagyobb csillaga

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
15% Igen, tetszett.
23% Igen, de csalódás volt.
26% Még nem, de megnézem.
36% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés