És valószínűleg soha nem tér vissza.

Mint arról már valószínűleg hallottál, Elon Musk űrvállalata, a SpaceX teljes erővel dolgozik azon, hogy ők legyenek az elsők, akik embert küldenek a Marsra - és az is lehet, hogy ez az ember maga Elon Musk lesz. A Tesla és a SpaceX alapítója az HBO-nak adott egy interjút, amiben felfedett néhány részletet a Mars-utazással kapcsolatban, többek között azt is megemlítve, hogy

70% esélyt ad rá, hogy személyesen is elutazik a vörös bolygóra.

Ez elég bevállalós dolognak hangzik, főleg hogy Musk ismét megerősítette azt a korábbi kijelentését is, hogy a Mars első telepesei számára valószínűleg nem lesz visszaút, és a bolygón fognak meghalni.

A feltaláló emellett egy ilyen utazás anyagi vonzatairól is beszélt. Szerinte az út néhány százezer dollárba fog kerülni, ami nem is olyan sok ahhoz képest, hogy a 2000-es években az űrturistáknak nagyjából 20-40 millió dollárt kellett fizetniük, hogy feljuthassanak a Nemzetközi Űrállomásra.

Az biztos, hogy Elon Musknak eléggé sietnie kell, ha tényleg el akar utazni a Marsra, hiszen a korábbi ütemterv szerint az első emberek 2024-ben indulnának, addig pedig még fel kell építenie egy 1200 km/h-val száguldó szupervonatot, egy Los Angeles alatti autópályát, meg kell valósítania a városok közötti rakéta-közlekedést, az űrinternetet, meg persze egy kiborg-sárkányt is. Nem fog unatkozni, az biztos.

Korunk legnagyobb feltalálója szerint a világunk csak egy szimuláció

Szóval az élet tényleg csak egy szar játék? Elon Musk szerint majdnem biztos, hogy így van.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Mondunk egy fővárost, melyik folyó folyik keresztül rajta?

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
38% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés