Mondjuk is, csak hogy fel tudj rá készülni.

A Cardiff Egyetem volt pszichológusa, Dr. Cliff Arnall még 2005-ben egy több érzelembefolyásoló tényezőn alapuló egyenletével kiszámította, hogy az év melyik napján vagyunk a leginkább magunk alatt, a leginkább pesszimisták és a legkevésbé motiváltak:

az év harmadik hétfőjén – amely egyébként Blue Monday, azaz szomorú hétfő néven vonult be a köztudatba –, vagyis idén január 20-án lesz az év legrosszabb napja

– legalábbis a tudomány szerint.

Érzelembefolyásoló tényezők például: időjárás, adósság, fizetés, a karácsony óta eltelt idő, az újévi fogadalmak elbukása óta eltelt idő.

Azóta persze már kiderült, hogy egyáltalán nem nevezhető tudományosan megalapozottnak Arnall egyenlete, a szakemberek – többségében pszichológusok, pszichiáterek és neurobiológusok – szerint ugyanis lehetetlen ezt egy egyenlettel meghatározni:

„Rendkívül valószínűtlen, hogy létezne egy sor olyan külső tényező, amely egy egész populációban depressziót okoz az év azonos időpontjában”

– mondta dr. Dean Burnett neurobiológus.

(Forrás: The Guardian, fotó: Hide the Pain Harold)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Most kellene frissítened az iPhone-od!

Úgy fest, mégis megköszönhetjük az üstökösöknek azt, hogy víz van a Földön

Ez az ágyúgolyó nemcsak piszkosul gyors, de utazni is lehet rajta

További cikkeink a témában
Luxus ízek, felejthetetlen pillanatok – Így válassz tökéletes szeszes italt karácsonyra
Hirdetés