Még 2007-ben döntöttek amellett, hogy a Csernobili atomerőmű 1986-ban felépített, azóta meglehetősen leromlott állagú szarkofágja helyére egy új, acélból készült védőlétesítményt építenek majd.

Nos, a szarkofág két hete elkészült, és tegnap ünnepélyes keretek között át is adták. Az óriási védőlétesítmény 500 milliárd forintba került, a méretei pedig tekintélyt parancsolóak: 162 méter hosszú, 257 méter széles, valamint 108 méter magas, a tömege pedig 36 ezer tonna. Ha gurulna és lőni is tudna, akár még háborúba is indulhatnánk vele.

Vince Novak, az Európai Újjáépítései és Fejlesztési Bank nukleáris biztonságért felelős igazgatója elmondta:

az óriásszarkofág számos kockázati tényezőtől megkímél minket,

egyebek mellett attól, hogy újabb reakciók induljanak be az atomreaktorban maradt több tonnányi hasadóanyagban, vagy hogy radioaktív anyagok kerüljenek a vízhálózatba.

(forrás: The Guardian)

Beszédes akkor és most fotók Csernobil környékéről - ennyit változott ott 30 év alatt a világ Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Mondunk egy fővárost, melyik folyik keresztül rajta?

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés