Úgy tűnik, ideje elgondolkodnunk azon, hogyan tanulhatunk meg együtt élni egy olyan világgal, ahol a legnagyobb versenytársuk már nem ember, hanem egy gép.

A mesterséges intelligencia (MI) már nem a távoli jövő technológiája, hanem a jelen valósága, ami tagadhatatlanul erős tempót diktálva alakítja át a különféle iparágakat. Sokan forradalmi eszközként üdvözlik az MI-t, megint sokan pedig a munkahelyek tömeges megszűnésének veszélyét látják benne. A technológiai iparág egyik legismertebb alakja, a Microsoft alapítója, Bill Gates, szerint utóbbiak aggodalmai nem teljesen alaptalanok, a mesterséges intelligencia ugyanis a közeljövőben számos állást automatizálhat. Ugyanakkor úgy látja, hogy

három szakma is van, amit a mesterséges intelligencia nem tud teljesen kiszorítani (egyelőre):
  • A programozók: A mesterséges intelligencián alapuló rendszerek fejlesztői, vagyis a programozók kulcsszerepet töltenek be, hiszen az MI létrehozása és tökéletesítése emberi precizitást és problémamegoldó képességet igényel, márpedig még jó darabig szükség lesz emberekre a hibakereséshez és a rendszerek fejlesztéséhez.
  • Az energiaiparban dolgozók: Az energiaszakértők a szabályozási környezet, a fenntarthatóság és a globális energiakereslet kihívásaival birkóznak meg, ezek pedig olyan feladatok, amiket az MI egyedül (még) nem képes ellátni. És a világ energiaellátása is túl összetett ahhoz, hogy kizárólag algoritmusokra bízzuk (különösen válsághelyzetekben).
  • A biológusok: Különösen az orvostudomány és a kutatása területén a kreativitás és az intuitív gondolkodás olyan emberi erősségek, amiket a mesterséges intelligencia egyelőre (még) nem tud utánozni.

Gates szerint nem betonbiztosak, hiszen az MI hatása a munkaerőpiacra idővel tovább formálódhat, ahogy a korábbi technológiai forradalmak is átalakították a munkavégzés módját, de ezek a területek még jó ideig emberi kezeket kívánnak.

(Forrás: The Economic Times, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Bill Gates elárulta, mennyi pénzt hagy a gyerekeire, és hogy ők csalódottak-e emiatt

Spoiler: a világ egyik leggazdagabb emberének gyerekei azért így sem panaszkodhatnak.

Egyre közelebb vagyunk ahhoz, hogy a mesterséges intelligencia kiolvassa a gondolatainkat

Ijesztő? Persze, de úgy tűnik, ez már nem is a távoli jövő.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Mondunk egy országot, melyik tó található ott?

A NASA költözteti a világ egyik legnagyobb űrrakétáját, húsz Boeing 777-es tömegét kell megmozgatnia hozzá

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Így fest a város legmenőbb rooftop bárja
Hirdetés