Szuper felvétel készült a „megfogyatkozott” vörös bolygó.

A Tienven-1 kínai űrszonda lassan két hónapapja a Mars pályájára állt, májusban pedig rovert bocsát a vörös bolygó felszínére. Persze az űreszköz addig sem tétlenkedik, merthogy – többek között – egészen pazar felvételeket készít a Marsról:

Szédítően néz ki a Mars északi sarkja 5000 méteres magasságból

A kínai űrszonda most „csak” képet küldött a Marsról, májusban viszont rovert ereszt a vörös bolygó felszínére.

A kínai űrügynökség (CNSA) időről időre meg is oszt egy-egy felvételt, most éppen a félhold alakban pompázó Marsot mutatja meg nekünk mintegy 11 ezer kilométeres távolságból – a felvétel március közepén készült:

Ha már űrkutatás és Mars:

Ilyen formájúak a felhők a Marson

Egészen olyan, mintha a Földön készült volna a felvétel.

Ezért a hihetetlen felvételért 12 évig fotózta az égboltot

1250 munkaórába telt elkészíteni ezt az 1,7 gigapixeles felvételt.

(Forrás: space.com, fotó: CNSA)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Felvételen, hogy mi történik, ha egy üstökös túl közel merészkedik a Naphoz

Középkori „vámpír” arcát rekonstruálták horvát kutatók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
23% 4-7 éve
13% 8-10 éve
39% +10 éve