Mindössze két nap alatt kerüli meg a központi csillagját.

A tavaly üzembe helyezett James Webb űrteleszkóp felfedezte első exobolygóját*,  az LHS 475b nevű (kőzet)bolygót, amelynek létére már korábban is utaltak információk, ám ezt most a teleszkóp segítségével sikerült is megerősíteni.

Az LHS 475b átmérője csaknem pontosan akkora, mint a Földé (annak 99%-a), és körülbelül 41 fényévnyire található tőlünk.

A bolygó felszíni hőmérséklete néhány száz fokkal melegebb a bolygónkénál, azonban mivel egy vörös törpecsillaga körül kering (mindössze 2 nap alatt kerüli azt meg), ami sokkal hűvösebb, mint a mi Napunk, a kutatók elmélete szerint akár még légköre is lehet. Ezzel kapcsolatban a Johns Hopkins Egyetem Alkalmazott Fizikai Laboratóriumának munkatársa, Erin May elmondta, bár a James Webb űrteleszkóp teleszkóp annyira érzékeny, hogy könnyen képes detektálni egy sor molekulát, egyelőre még nem tudnak végleges következtetéseket levonni a bolygó légköréről, azonban „van néhány típusú légkör, amelyet biztosan kizárhatunk. Például nem lehet vastag metán uralta légköre, mint amilyen a Szaturnusz Titan holdjának van”. A kutatók szerint, ha sikerül felhőket észlelni, akkor a bolygó inkább a Vénuszra hasonlít, amelynek légköre szén-dioxidból áll, és állandóan sűrű felhők borítják.

*Az exobolygók a Naprendszeren kívüli, idegen csillagok körül keringő bolygók, felfedezésük pedig azért kiemelt jelentőségű a kutatók számára, mivel ezeken elképzelhető az élet. A NASA szakértői szerint több százmilliárd exobolygó található galaxisunkban, a Tejútrendszerben.

(Forrás: NASA, Csillagaszat.hu, MTI, fotó: NASA)

Ez is érdekelhet:

Megváltozott a Föld keringési pályája a Nap körül

Csökkent a Nap tömege, távolodott a Hold, ez pedig mind hatással van a Földre.

93 méter mély lyukat fúrtak az Antarktiszon, több millió éves jeget látott a kamera

A felvételen jól látszik, hogyan változik a jég színe a különböző korszakok miatt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így néz ki egy rejtett galaxis a Földtől 11 millió fényévre

Van egy szó, amit a világ szinte minden nyelvén hasonlóan értenek és használnak

Erre a tíz egyszerű kérdésre iskolásként tudtad a választ – vajon most is menne?

További cikkeink a témában