Nemrég írtunk arról, hogy hamarosan érkezik a Windows 10 újabb frissítése, amelyben igen hangsúlyos szerepet fog kapni a háromdimenziós megjelenítés.

A tesztelők örülhetnek, ugyanis tegnap kiadták a Windows Insidersnek a legújabb verzióját, amelynek a részét képezi egy virtuális touchpad is, így pedig

nem lesz okvetlenül szükségünk egérre ahhoz, hogy a külső monitort vezérelhessük,

elég lesz hozzá mindössze egy táblagép.

Megtalálod a virtuális touchpadot a képen?

Az eszközt a Windows tálcájáról hívhatjuk elő, így pedig lehetővé válik az egérmutató mozgatása, valamint a bal, illetve a jobb gombbal történő kattintás is. Az viszont

jó kérdés, hogy miért várt ilyen sokáig a Microsoft ezzel az újítással,

ugyanis a táblagépek évekkel ezelőtt robbantak be a piacra, és azóta az eladási mutatók jócskán vesztettek a lendületükből. (Egyes előrejelzések szerint ez a trend megfordulhat az évtized vége felé.)

Egyre kevesebb táblagépet adnak el az USA-ban, és ez vélhetőben Európába sincs másképp

A Windows 10 Creators Editiont egyébként minden olyan felhasználó ingyenesen telepítheti majd márciusban, aki rendelkezik a Windows 10 jogtiszta verziójával.

(forrás: CET, Windows, Statista)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Erre a tíz egyszerű kérdésre iskolásként tudtad a választ – vajon most is menne?

Miért kezdünk úgy beszélni, mint a ChatGPT?

Élőben nézhetjük végig egy kontinens halálát és újjászületését: brutális erők mozdultak meg Afrika alatt

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.