A meleg vizes palack bosszúja, avagy lehet, hogy feleslegesen fűtünk annyit, és vissza kellene térni a középkori módszerekhez.

Nincs hiány vakmerő ötletekben fűtés terén: nemrég egy olyan vállalkozásról írunk, ami szerverek hulladékhőjével fűtené fel medencék vizét (sőt már el is kezdte ezt), nem sokkal korábban pedig egy másik cégről, ami hajózási konténereken szállítaná a gyárak hőjét a városokba. Egy harmadik cég pedig egyenesen azzal számol, hogy a szerverek, adatközpontok és gyárak annyi hulladékhőt termelnek, amiből egész Európát kifűthetnénk.

Erre jön egy újabb ötlet, ami teljesen más irányból közelíti meg az egész kérdést.

Kris De Decker, a Low-tech Magazin szerzője ennél sokkal magasabbra teszi a mércét, és sokkal alacsonyabbra a fűtéshez szükséges hőmennyiséget. Heating peolpe, not spaces (kb. Emberek fűtése terek helyett) című 142 oldalas – a magazinba írt cikksorozatából összeállított – könyvében nem kis részben a fűtés történetére összpontosít, ami szerinte sokkal „lokálisabb” volt.

Vagyis manapság a hőkomfortot az épületek teljes légterének felfűtésével biztosítjuk, ami rengeteg fosszilis tüzelőanyagot fogyaszt, míg történelmileg inkább sugárzó hőforrásokat használtak, amelyek csak egy-egy helyiség bizonyos részeit melegítették fel.

Ezzel az ősi módszerrel De Decker szerint komfortos mikroklímát teremtettek, és olyan „személyes hőforrásokat”, amelyek bizonyos testrészeket melegítettek. A kötet/cikksorozat végén arra jut, hogy nagyon megérné visszatérni eme régi fűtési módhoz, különösen mert az új technológiákkal ezt sokkal hatékonyabban és biztonságosabban tehetnénk meg.

Lehet vitatkozni rajta, kételkedni benne, akár zsigerből ellenezni is, az mindenesetre nem rossz, ha megkérdőjelezzük a mainstream megközelítését, és meglátunk más lehetőségeket is.

Végül is japánban létezik fűtött paplan, amikor nem az egész lakást melegítik fel, csak az ember alvóhelyét, de hasonló példa a fűtőszálas sálak terjedése is. Talán tényleg kevesebb energiából megúszható volna a téli fűtés. Másfelől azt is látjuk, hogy a technikai fejlődéssel olyan jól szigetelt lakásaink vannak/lehetnek, ami mellett feleslegesnek tűnik további trükkökkel próbálkozni.

Mindenesetre ha érdekel a kis fűtéstörténeti mű, itt tudod megrendelni 14,5 euróért. Kedvcsinálónak néhány fejezetcím:

  • Szigetelés: először a test, aztán az otthon
  • A melegvizes palack bosszúja
  • Az energiacímkék fenntarthatatlan beruházásokra kötelezik a háztulajdonosokat
  • Hőtárolós hipokausztok: Légfűtés a középkorban

(Nyitókép: Unsplash, illusztráció)

Ez is érdekelhet:

Hamarosan hajózási konténereken szállíthatják a meleget a városokba

Elsőre meghökkentően hangzik, de van benne rendszer.

Egész Európát befűthetnénk hulladékhővel

Annyi felesleges hőt termelnek a gyárak, az adatközpontok és más épületek, amivel Európa majdnem teljes fűtését és meleg víz ellátását megoldhatnánk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így néz ki egy rejtett galaxis a Földtől 11 millió fényévre

Van egy szó, amit a világ szinte minden nyelvén hasonlóan értenek és használnak

Erre a tíz egyszerű kérdésre iskolásként tudtad a választ – vajon most is menne?

További cikkeink a témában