Természetesen hatalmas teljesítmény, hogy a csillagászoknak több évnyi munkával és nyolc teleszkóp bevetésével végre sikerült lefotózniuk egy fekete lyukat, de így magunk között azért valljuk be, hogy mind érzetünk egy kis csalódottságot, amikor megláttuk a képet.

Ez az érzés teljesen érthető, hiszen a fekete lyukakat sokan és sokféleképpen elképzelték már filmrendezőktől kezdve művészeken keresztül a csillagászokig, és ahogy lenni szokott, a képzelet ebben az esetben is kicsit színesebb volt, mint a valóság.

A NASA Sugárhajtási Laboratóriuma például ilyennek képzelte el a most lefotózott M87 galaxist.

Ez pedig szintén a NASA és az ESA csillagászainak elképzelése arról, hogyan nézhet ki egy fekete lyuk.

Ezt biztosan mindenki ismeri: a Gargantua fekete lyuk az Interstellarból.

Ezt viszont kevesebben: a USS Cygnus űrhajó, amint épp egy fekete lyuk közelében várakozik az 1979-es Fekete lyuk című Disney-filmben.

Az alábbi kép már a fantázia birodalma, vagyis egy művész elképzelése arról, hogyan nézhet ki egy fekete lyuk.

És egy egészen másfajta, de nem kevésbé látványos fantáziaszülemény ugyanarról.

Végül pedig a valóság, vagyis a világ első fényképe, ami egy fekete lyukról készült.

(Fotó: NASA, Getty, ESA)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ez nem egy horrorfilm, hanem a valóság: hamarosan jöhetnek az agy nélküli emberi klónok egy startup szerint

A Föld mélyén 50 000-szer több energia rejlik, mint a világ összes fosszilis tüzelőanyag-készlete

Miért felfedezetlen a Föld tengerfenekének 99,999%-a?

A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
12% Igen, tetszett.
24% Igen, de csalódás volt.
24% Még nem, de megnézem.
40% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés