A Holdról tudunk egyet s mást. Nagyjából 400 ezer kilométerre kering a bolygónk körül, ráadásul kötött tengelyforgású, így mindig ugyanazt az arcát mutatja nekünk.
Légkörét főleg hidrogén és nemesgázok alkotják, nagyjából a föld(légtér)i hangsebesség nyolcszorosa szükséges ahhoz, hogy elhagyjuk a gravitációs erőterét, amely hatszor gyengébb a földinél; legelőször pedig 1961 májusában szállt le ember az égitesten, bár ezt a tényt az elsővonalas konteóhívők erősen vitatják. De hogy hogyan keletkezett, arról mai napig csak hipotéziseink vannak.
Forró fánk falja fel a Theia-elméletet
Az egyik legnépszerűbb elképzelés szerint a Naprendszer kialakulása után mintegy 50 millió évvel történt egy jókora bolygóközi karambol, mely során két „serdülő” bolygó, a Föld, valamint a Mars nagyságú Theia összeütközött, majd az így kilökődött anyag gyűrűvé állt össze, idővel pedig egy kisebb égitestté. Ez lett volna a Hold. Tavaly viszont jött két amerikai tudós, Simon Lock a Harvardról, valamint Sarah Stewart a Kaliforniai Egyetemről, akik feltételeztek egy új bolygótípust, amely szintén bolygóközi ütközések során jön létre. A szinesztiát egy hatalmas, forgó fánknak kell elképzelnünk, amely forró, mint a pokol, és megolvadt kőzetekből áll. Valahogy így:
Feltételezések szerint a Föld is ehhez hasonló égitest lehetett életének korai szakaszában, ugyanakkor ez az állapot nem tart tovább pár száz évnél, ugyanis az objektum elveszíti hőenergiájának és méretének nagy részét, és idővel lelassul. Így érett bolygóvá válik.
Egy újabb fejezetet a Hold-eredet nagykönyvében
A két tudós most egy kutatócsapattal együtt kezdett alaposabb fejtegetésbe, és arra jutottak, hogy a szinesztia állapotban lévő Földből a majdani Hold darabjai idővel kiszakadhattak, majd pályára állhattak. Ez választ adna többek között arra is, hogy miért olyan hasonló a Hold és a Föld kérgének összetétele – bár erre a Theia-modellnek is megvan a maga magyarázata. A modell mellett további érvek is szólnak: rugalmasabb elődeinél, ugyanis nem függ a becsapódás idejétől vagy az ütköző égitestek méretétől. Azonban egyelőre mindez csupán jól csengő teória, egy újabb feltételezés, mert a kutatók még nem figyeltek meg valós időben szinesztiát, így egyelőre csupán annyi történt, hogy nyitottunk egy újabb fejezetet a Hold-eredet nagykönyvében.
Ez is érdekelhet:
Bár az emberiség 2020-ban torkos borzot játszott, csillagászati szempontból szuper év volt
Legalább a Földön kívüli történéseknek lehetett örülni tavaly.
(forrás: Science Daily)
