Ha azt hitted, hogy a hajtogatható telefonok közt már nem lehet újat mutatni, akkor nézd meg a Huawei újdonságát! A Mate XT ugyanis háromfelé hajtható, ezért teljesen kihajtogatva tényleg képes kiváltani egy nagyobb táblagépet.

A hajtogatható telefonok piacán a Samsung nemrég mutatta be a Z Fold új generációját, a Fold6-ot, és erős versenyzőként lépett piacra a Google is a Pixel 9 Pro hajtogatható változatával. A legkönnyebb és legvékonyabb hajtogatható telefont a Honor kínálja, és most a Huaweinek sikerült rálicitálnia a riválisaira azzal, hogy bemutatta a világ első háromfelé hajtható okostelefonját.

Az új tehát Huawei Mate XT két zsanért kapott, amivel a telefont Z-alakban lehet összehajtani,

ekkor egy 6,4 colos kijelzőt használhatunk az előlapon. A készüléket teljesen kinyitva 10,2 colos képernyőt nézhetünk, ami 3184 x 2232 pixeles felbontásával és 16:11-es képarányával tényleg kiválthat egy táblagépet. Úgy is használhatjuk, hogy csak az egyik felét hajtjuk ki, ekkor 7,9 colos a képátlója.

Mindezek ellenére nem lett vastagabb minden kategóriatársánál a Huawei hajtogatható telefonja,

298 gramm, és összehajtott állapotban is csak 12,8 milliméteres, ezzel még karcsúbb is, mint a kétfelé hajtható Samsung Galaxy Z Fold5. A három panel alá sikerült több részletben 5600 milliamperórás akkumulátort szerelni, ami legfeljebb 66 wattal tölthető, vagy 50 wattal vezeték nélkül is.

Nem spórolta le a kamerákat sem a háromfelé hajtható telefonjáról a Huawei, az 50 megapixeles főkamera mellé egy-egy 12 megapixeles ultraszéles látószögű és ötszörös nagyítást adó telefotó kamera került. A 16 GB RAM memóriával és legalább 256 GB, de akár 1 TB tárhellyel szerelt Mate XT egyelőre csak Kínában kapható, 2800 dolláros alapára egymillió forintnak felel meg.

Ez is érdekelhet:

A Samsung hajtogatható és viselhető eszközeibe is beköltözött a mesterséges intelligencia

Az elsők között vettük kézbe a Z Fold6 és Z Flip6, valamint a Buds3 és Watch7 készülékeket, amiket mesterséges intelligenciával okosítottak fel.

Ez most a világ legjobb kamerás mobilja

Spoiler: nem Samsung-, de nem is Apple-készülék az.

Imádtunk fényképezni a Huawei legújabb telefonjával, a P60 Próval

Kipróbáltuk a világ jelenleg legjobb kamerás telefonját.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Van egy szó, amit a világ szinte minden nyelvén hasonlóan értenek és használnak

Erre a tíz egyszerű kérdésre iskolásként tudtad a választ – vajon most is menne?

Villámgyorsan keletkezett bolygót fedeztek fel, ami átírhatja a bolygóképződés elméletét

További cikkeink a témában