A Huawei telefonjait hagyományosan a kiváló fotós képességeikről ismerjük, és nincs ez másként a márka legújabb csúcskészüléke esetén sem. A P60 Pro nemcsak fényképezőgépnek, hanem okostelefonnak is kiváló, méltó folytatása a Huawei legismertebb szériájának.

Nagy utat tett meg a Huawei azóta, hogy bemutatta az élvonalba szánt első okostelefonját, az Ascend P6-ot, ami mindenkit lenyűgözött többek közt azzal, hogy akkoriban az egyik legvékonyabb készüléknek számított. A karcsú dizájn mellett a tartalom is rendben volt, és a Huawei P-sorozata az évek során megérdemelten vívta ki a helyét az okostelefonok csúcskategóriájában. Most pedig itt a márka legújabb típusa, a P60 Pro, ami az első próba alapján méltó örököse a sorozatnak.

Rokokó gyöngy

Már az elődökre is jellemző fehér doboz kibontása után látjuk, hogy a Huawei másokkal ellentétben nem felejtett el nagyvonalú maradni, elvégre mégiscsak csúcsmodellről van szó. Miközben a rivális márkák nemcsak a fülhallgatót, de már a töltőt is kispórolják a dobozból, addig a P60 Pro csomagolása a C-típusú USB-kábelen kívül nem akármilyen sebességű töltőt rejt, de a szilikontok és a kijelzőre gyárilag feltett védőfólia sem maradt ki az extrák közül.

Tagadhatatlanul elegáns készülék a P60 Pro, ezt már akkor megállapíthatjuk, amikor először kézbe vesszük.

A kijelzője épp csak annyira lekerekített, hogy minőséget sugalljon, de nem annyira, hogy már zavaró legyen. Polírozott fémkeretével igényes, jól összerakott készülék, amit kellemes fogni, és könnyen lehet kezelni is. Gyors és pontos ujjlenyomat-olvasója a képernyő alsó része alá került, de dupla koppintással és arcfelimeréssel is pillanatok alatt feloldható a telefon.

A tesztre kapott P60 Próban a legkülönlegesebb a hátlapja, a selymes tapintású felület rokokó gyöngy mintája ugyanis semmi máshoz nem fogható külsőt ad neki. Szerintünk inkább a lányok tetszését nyeri majd el ez a változat, de a Huawei nálunk nem is ezzel kezdi a készülék forgalmazását, hanem a feketével. A kagylóhéjakat idéző felület érdekessége egyébként, hogy a gyártási technológiájából eredően minden egyes darab egyedi mintájú.

Fényképezőgép a zsebben

Mint az elődjénél, úgy a P60 Prónál is a fotós képességekre került a fókusz, aminek látható is az eredménye. A Huawei korábban sokáig együttműködött a neves fényképezőgépgyártó Leicával, és ennek minden tudása és tapasztalata benne van a Huawei által létrehozott XMAGE márkában, ami már a Mate 50 Prót is kiváló fényképezővé tette. Jelenleg pedig éppen a P60 Pro számít a világ legjobb kamerás telefonjának a független DxOMark értékelése szerint.

Le sem tagadhatná, hogy fotós telefonnak készült a P60 Pro, elég csak egy pillantást vetni a hátlapjára.

A kamerasziget mintha csak egy igazi fényképezőgépé lenne, a főkamera ugyanis méretes és látványos keretet kapott. A Huawei ezúttal nem a lencsék számával, hanem azok minőségével kíván hódítani, a főkamera két oldalára ugyanis az ultranagylátószögű és a telefotó kamerák kerültek, és ezek is tökéletesen lefedik a leggyakoribb fotós igényeket.

A nagylátószögű főkamera 48 megapixeles, ami teljesen elegendő a mindennapi használatra, és a telefonok között igazi különlegességnek számít, hogy a rekesznyílása f/1.4 és f/4 között állítható, akárcsak az igazi fényképezőgépeken. A blende alapból négy, de Pro módban akár tíz fokozatban is állítható, amivel a fényerőt és a háttér elmosását finoman tudjuk szabályozni. A rekesz mozgása szemmel is jól látható a lencse mögött, nem szoftveres trükkről van szó tehát.

Fotók a Player teraszáról a főkamerával, az ultraszéles és a telefotó kamerával:

A három kamerával három egészen más stílusú képet lőhetünk:

Az ultraszéles látószögű kamera 13 megapixeles, 120 fokos látószöggel, hogy minden beleférjen, amit meg akarunk mutatni, és a javára legyen mondva, hogy a képek minősége, élessége és színvilága semmivel sem marad el attól, amit a főkamerával készítünk. A lencsék közti váltás ennél egyszerűbb nem is lehetne az előre beállított érintőgombokkal, de a zoomot finoman is szabályozhatjuk a fényképezőgépekére emlékeztető virtuális tárcsával.

A P60 Próval a Balatonnál is jártunk, és nem volt nehéz visszaadni, mennyire gyönyörű a táj. Nézd meg a lenti galériánkat!
Minket a leginkább a telefotó kamera nyűgözött le, ami a főkamerához hasonlóan 48 megapixeles, és a telefonos fotózás egészen új szintjét hozza el.

3,5-szeres optikai nagyítást kínál, amivel könnyedén közelebb hozhatjuk a témát, a telefonok megszokottan nagy látószögéhez képest torzításmentes a lesz kép, és egészen bámulatos portrékat is lőhetünk vele. A P60 Pro tesztje során ezt a kamerát használtuk a legtöbbet, nem véletlenül.

A makróval bámulatosan közelről szemlélhetjük a világot. Lent a tihanyi Rege cukrászda étlapja, és annak egy részlete a telefonnal megörökítve
A P60 Pro képes arra, hogy kiküszöbölje a zavaró tükröződést, ha üvegablak mögül fotózunk. Ezt a képet a balatonalmádi Hunguest Hotel Bál Resort tetőbárjából, a Skyrose Barból lőttük

Mivel fotós telefonról van szó, a Huawei tovább csiszolta a kamera kezelőfelületét. Nagy segítség az alsó sávban egy pöccintéssel elérhető gyorsmenü, ahol többek közt az előre beállított stílusokat (élénk vagy fényes), a szűrőket, a vakut vagy a mesterséges intelligenciával működő témafelismerőt kapcsolhatjuk. A P60 Pro az éjszakai fotózásban is fejlődött az elődjéhez képest, és akár 4K felbontásban, másodpercenként 60 képkockával is képes videót rögzíteni.

Az esti képek közül az elsőt éjszakai móddal, a másodikat a rekesz kiválasztásával készítettük. Az órás kép pedig azt mutatja meg, hogy egyszerűen csak automata móddal is milyen jó képet lehet készíteni gyenge fényviszonyok közt:

A telefonnal készült képeinket, és persze bármely más tartalmat is öröm nézni a ragyogóan élénk kijelzőjén, amit a Kunlun nevű, saját fejlesztésű biztonsági üveggel borított a Huawei. 1 és 120 Hz közt dinamikusan változó képfrissítése a gyártó szerint ebben a kategóriában már magától értetődő, mint ahogyan az IP68 víz- és porállóság is, a gyári videókon mindenesetre bámulatosan ellenáll a készülék mindenféle tortúrának.

Ami a gépházban van

A mindennapi használatot is remekül tűri a P60 Pro, amiben szerepe van a kategóriában nagynak számító 4815 milliamperórás akkumulátornak. A töltés sebessége gyorsult az elődjéhez képest, a csomagban lévő töltőn 88 wattal mehet a töltés, de képes 50 wattal vezeték nélkül tölteni, és 7,5 wattal más készüléket is tölthetünk róla. Battery Care rendszere ügyel arra, hogy napi egy töltést feltételezve öt évig megőrizze eredeti formáját az akkumulátor.

Az androidos alapokon működő EMUI 13-as operációs rendszer még mindig az egyik legjobban átgondolt, legegyszerűbben használható rendszer a piacon,

és a P60 Pro hardverére sem panaszkodhatunk. Snapdragon 8 Gen1 processzora gördülékenyen hajtja meg a telefont, és ezen az sem változtat, hogy az 5G-ről a Huawei telefonjain le kell mondanunk, mert Kína még mindig nincsen jóban az Egyesült Államokkal.

Nem tagadhatjuk le, ez az oka annak is, hogy nem elérhetők a telefonon a Google Play-szolgáltatások, de a Huawei minden új modelljével egyre jobban alkalmazkodik ehhez a furcsa helyzethez, és mostanra eljutottunk oda, hogy azt mondhatjuk, csak minimális kompromisszumot kell kötnünk a használat során. Sok népszerű alkalmazás elérhető a Huawei saját AppGallery áruházából, átvihető a régi készülékünkről, és a P60 Pro is segít megkeresni, hogy honnan telepíthetjük azokat.

Simán használtunk olyan népszerű alkalmazásokat, mint a Facebook, az Instagram és a TikTok, de a teszt során működött a Waze és a Google Maps, vagy az okosotthon vezérlésére szolgáló appok, a Raiffeisennél pedig már NFC-vel is lehet fizetni a telefonnal. Mire ezeket a sorokat olvasod, már meg is veheted a Huawei újdonságát, és a P60 Pro még csak nem is kerül többe a konkurenseknél: elsőként a Vodafone kínálatában érhető el 479 990 forintért.

Értékelés

Saját magam is megtapasztaltam, hogy mekkorát fejlődött a Huawei, hiszen az első okostelefonom éppen egy P6 volt, ami után a P-széria több újabb tagja is megfordult nálam. Nem meglepő, hogy a szokásosnál is kíváncsibb voltam a P60 Próra, a Huawei újdonsága pedig képes volt még magasabbra tenni a mércét. Sokat mond a fotós képességeiről, hogy bár imádok a saját tükörreflexes gépemmel fényképezni, a teszt ideje alatt sokat maradt a táskában, mert a telefonnal egyszerűen annyival könnyebb volt megörökíteni a pillanatot abban a minőségben, amit egy fényképtől elvárok. Ha nálad is a fotós képességeken van a hangsúly, akkor a P60 Próban nem fogsz csalódni.

A cikk elkészítésében együttműködő partnerünk volt a Huawei.

Ez is érdekelhet:

Kipróbáltuk a legjobb kamerás telefont, amit ma kaphatsz, a Huawei Mate 50 Prót

Ha szeretsz fényképezni, akkor ez a telefon érdekelni fog.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Európa egyik legjobb és legújabb Kia-kereskedése is Budapesten van

150 000 táncoló robotfűnyíró: a technológia a fejlesztés mögött

Kényelem és nyugalom az autópályán, izgalom és őrület a stadionban – BYD Seal U-val a magyar–skót-meccsre

További cikkeink a témában
Egyedi méretre szabott öltönyök, ingek azoknak, akik különlegesre vágynak
Hirdetés