Mondjuk az első teszt alapján nehéz lenne róla megmondani, hogy egy hihetetlen technikai hátterű szupervonatot látunk, amit korunk egyik legnagyobb zsenije tervezett, de ez a néhány száz méter egy egészen új fejezet kezdetét jelentheti a közlekedés történetében.

A Las Vegas mellett felépített tesztpálya egyelőre annyira béta állapotban van, hogy a Hyperloopnak még fékjei sincsenek, így a száguldás végén egy homokbucka állította meg a kocsit, ami az elektromágneses hajtással mindössze egy másodperc alatt gyorsult fel 160 km/h-ra.

A technológia egyébként távolról hasonlít ahhoz, amit a modernebb hullámvasutaknál használnak, vagyis a kocsit a pálya mellett elhelyezett elektromágneses "pengék" hatják meg, amik tulajdonképpen továbblökik a kocsit. A Hyperloop végleges változata egy vákuumos csőben fog futni (ami a tervek szerint még az idén elkészül a tesztpályán), ami sokkal hatékonyabbá teszi a kocsi meghajtását: a mostani tesztet végrehajtó Hyperloop One szerint elég 50 mérföldenként egy "penge", miközben a vonat akár 1200 kilométeres óránkénti sebességet is képes elérni.

A cég szerint az első valódi Hyperloop-vonal egyébként 2021-re készülhet el, de ehhez biztosan lesz egy-két szava a rivális Hyperloop Transportation Technologies-nak is, akik már egy előmegállapodást is kötöttek a szlovák kormánnyal egy Bécs-Pozsony-Budapest vonal megépítésére.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Mondunk egy fővárost, melyik folyó folyik keresztül rajta?

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
38% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés