Lehet, hogy a jövőben ilyen vonatokkal fogunk száguldozni Budapestről Bécsbe a hangsebesség kétszeresével

A Hyperloop Transportation Technologies ugyanis bemutatta a saját szuperszonikus kapszuláját, ami akár már jövőre szállíthat utasokat.

A HTT annak a két cégnek az egyike, akik először kezdték el a valóságba átültetni Elon Musk szupervonatának az ötletét, és tavalyelőtt egy előzetes megállapodást is kötöttek a szlovák kormánnyal egy Bécs-Pozsony-Budapest vonal megépítésére.

Bár a konkurens Hyperloop One valamivel jobban áll a saját projektjével, az mindenképpen ígéretes, hogy immár a HTT is bemutatta a saját járművét, ami majd a vákuumos csőben száguldozik 1200 km/h-val. A Quintero One névre keresztelt kapszula 32 méter hosszú, amiből maga az utastér 15 métert tesz ki, a korábbi látványtervek alapján pedig elég sokan fogak egyszerre elférni benne.

A HTT a tervek szerint Franciaországban építi fel a technológia teszteléséhez szükséges pályát, így ha minden jól megy, 2019-ben akár már utasokkal is tesztelhetik a járművet.

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon