És nem csak megtervezték, de a Las Vegas-i CES-en be is mutatták a fura autó-robot szörny lekicsinyített prototípusát.

Az Elevate különlegessége, hogy a hagyományos kerekek mellett lábakon is tud közlekedni, ezzel kiiktatva az autók legnagyobb hátrányát, vagyis hogy a terület, ahova lehet velük menni, igencsak behatárolt.

A lábas autónak ellenben nincsenek ilyen gondjai: nyugodtan tud sétafikálni katasztrófa sújtotta területeken, hóban, magas hegyeken, bárhol. Sőt, a készítői szerint át tud mászni egy másfél méter magas falon vagy egy ugyanekkora árkon, és a lépcsőzés sem okoz neki gondot.

Szóval pont azt tudja, mint az orosz sufnituning büszkeségei, de eközben az Elevate tökéletesen szintben tartja a benne ülőket, így például mentési feladatoknál a sebesültek elszállítását is meg lehet vele oldani olyan helyeken, ahova hagyományos járművekkel nem lehetne eljutni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

25 milliárd kilométeres mentőakció: veszélyes trükkel mentené meg a NASA az emberiség legtávolabbi űreszközét

5 dolog, amit talán te sem tudtál a csernobili katasztrófáról

Kiszámolták, hány embert bírna el valójában a Föld, a végeredmény pedig téged is meg fog lepni

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
77% Igen
12% Nem
10% Nem szoktunk erről beszélni