Ez éppen jól jöhet a kötelező bulizás/berúgás nem hivatalos világnapja előtt.

(Természetesen) egy brit és német kutatókból álló nemzetközi kutatócsoport járt utána annak,

hogy mennyi igazságtartalma van a „sörre bor, bármikor, borra sör, meggyötör” mondásnak.

A vizsgálat során a 19 és 40 év közötti önként jelentkezőket – mind a 99-et – három csoportra osztották:

  • az első két és fél korsó sört, majd négy nagy pohár fehérbort kapott,
  • a második ugyanezt, csak fordított sorrendben,
  • a harmadik pedig vagy sört, vagy fehérbort ivott

– a kutatók figyeltek arra, hogy mindenkinek 0,11% legyen a véralkoholszintje.

Az elfogyasztott mennyiség után a résztvevők kaptak egy pohár vizet, és orvosi felügyelet mellett várták a másnap(osság)ot, majd egy pontrendszerben számoltak be az élményeikről. Egy hétre rá pedig megismételtették velük a kísérletet, csak pont fordítva, mint az első körben.

Az eredmények kielemzése után a szakemberek arra jutottak az American Journal of Clinical Nutritionben megjelent tanulmányban, hogy

a sorrend teljesen mindegy, mert nagyjából ugyanolyan másnapos leszel így is, úgy is.

Ugyanakkor a kutatók felhívják arra a figyelmet, hogy csak a sört és a fehérbort hasonlították össze, és szerintünk megérne még egy misét a vörösbor és a felesek hatásának elemzése is.

 (Forrás: Vice, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tréner? Panzió? Kozmetika? Így lehet a kutyád még boldogabb, miközben a te életed is könnyebbé válhat

Felvételen, ahogy egy galaxis elszívja egy másik galaxis anyagát

További cikkeink a témában
Egy illat azoknak, akik nem ismerik a félelmet – NOVELLISTA Unique Wood
Hirdetés