Na ezt nem láttuk jönni.

Persze azt sem láttuk jönni, hogy a Rolls-Royce egyszer SUV-okat fog gyártani, de úgy tűnik, a luxusautók királya az utóbbi időben szereti közelről követni a trendeket.

Így fordulhatott elő, hogy a Rolls-Royce repülője még véletlenül sem emlékeztet semmi olyasmire, ami a Rolls-Royce szóról eszünkbe jutna, cserébe viszont borzasztóan innovatív, már amennyire innovatívnak számít az Airbus, az Uber, a Kitty Hawk, a Lilium, az Opener és még vagy másik százhuszonöt gyártó után kitalálni, hogy elektromos, önműködő légitaxit terveznek.

A Rolls ezzel együtt sem maradt még le semmiről, hiszen a felsorolt gyártók járművei is legfeljebb prototípus-fázisban vannak, ráadásul a Rolls-Royce légitaxija sok szempontból felülmúlja a konkurenciát.

A Rolls ugyanis nem teljesen elektromos, hanem hibrid hajtásban gondolkodott, amivel sikerült elérniük, hogy a repülőjük akár 800 kilométeres utakat is meg tudjon tenni, és a végsebessége eléri a 400 km/h-t. A megszokott egy fő helyett pedig 4-5 ember is elfér benne, vagyis mondhatjuk, hogy a RR repülője a légitaxik távolsági busza lesz.

A Rolls-Royce-tól amúgy nem áll annyira távol a repülés, mint elsőre gondolnánk, hiszen a Boeing és az Airbus több repülőgépéhez is ők gyártják a hajtóműveket.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Föld mélyén 50 000-szer több energia rejlik, mint a világ összes fosszilis tüzelőanyag-készlete

Miért felfedezetlen a Föld tengerfenekének 99,999%-a?

A NASA olyat tesz, amit eddig soha: élőben, a saját képernyődön nézheted végig az emberiség történelmi visszatérését a Holdhoz

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés