Egy iPad lehet versenypálya, de a Mattel úgy gondolta, hogy a pálya legyen virtuális, a jármű azonban valódi, ami a tabletet vezérli. Nyugi, nem olyan bonyolult, mint amilyenek elsőre hangzik. A videóból minden kiderül.

Csilliónyi autós szimulátor játékot találunk az Apple táblagépére, vannak köztük jók és pocsékok egyaránt. Egy autósjáték sikerét a grafika, de főleg a vezérlés teheti sikeressé, mely problémákat a a Mattel cég egyetlen huszárvágással oldotta meg. A pálya virtuális, azaz a tablet képernyőjén szalad és sikerült kifejezetten látványos aszfaltcsíkot rajzolni, míg a versenyző jármű nem is lehetne ennél élethűbb grafikailag, hiszen egy valódi Hot Wheels kisautóról van szó, amivel a táblagépet vezérlejük.

Ehhez természetesen nem átlagos járművek kellenek, hanem a cég speciális Active Touch technológiát használó játékautói, amik azon túl, hogy képesek vezérelni a tabletet, még arra is ügyelnek nehogy megkarcolódjon a táblagép kijelzője. Jelenleg négy Apptivity járgány kapható, melyek mindegyike extra, egyedi tulajdonságokkal bír (sőt a járműveket tuningolhatjuk is) és az AppStore-ból letölthető ingyenes alkalmazásban háromféle játékmódban használhatjuk őket a klasszikus akadálypályától, a gumiégetős gyorsulási versenyekig.

Még több App Androidra és iOS-re az AL.App sorozatunkban!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ez nem egy horrorfilm, hanem a valóság: hamarosan jöhetnek az agy nélküli emberi klónok egy startup szerint

A Föld mélyén 50 000-szer több energia rejlik, mint a világ összes fosszilis tüzelőanyag-készlete

Miért felfedezetlen a Föld tengerfenekének 99,999%-a?

A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.