És viszonylag könnyű segíteni abban, hogy előhívjuk ezeket az emlékeket.

Az új-fundlandi Memorial Egyetem kutatóik 21 évet felölelő tanulmányukban arra a megállapításra jutottak, hogy

két és fél éves kor az az időszak, amelytől az emberek fel tudják idézni legkorábbi emlékeiket, vagyis egy teljes évvel korábbra teszi a legkorábbi emlékek felidézését az eddig készült tanulmányok megállapításaihoz képest.

A tanulmány vezető szerzője, Carole Peterson szerint „amikor a legkorábbi emlékünk megjelenik, az inkább egy mozgókép, nem pedig egyetlen nyugalmi emlék. Erről számol be sok ember, amikor megkérdezik legkorábbi gyermekkori emlékéről”.

Peterson több mint 20 éve kutatja az emlékezetet, főként a gyermekek és a felnőttek képességét arra, hogy felidézzék legkorábbi éveiket. Az új kutatásában a gyermekkori amnéziáról készült 10 korábbi tanulmányát vizsgálta felül, valamint az 1999 óta általa közzétett és nem publikált tudományos adatokat elemezte. A kutatásoknak 992 résztvevője volt, és 679 gyermeknek az emlékeit vetették össze szüleik visszaemlékezésivel.

Az eredmények azt mutatták, hogy a gyerekek legkorábbi emlékezete korábbról ered, mint ahogyan azt ők gondolják, a szülők pedig ezt megerősítették.

Egyik korábbi kutatásában Peterson a legkorábbi emlékeiket felidéző gyerekeket kettő, illetve nyolc év elteltével megkérte, hogy idézzék fel ugyanezt az emléket. Ezekben a későbbi beszélgetésekben a gyerekek azt későbbre tették.

„Nyolc évvel később sokan úgy vélték, hogy egy teljes évvel idősebbek voltak. Ahogy a gyermek idősebbé válik, későbbre tolja azt, hogy hány éves volt a legkorábbi emlékei idején” – a kutató szerint ennek az oka az úgynevezett teleszkóphatás.

Ezt úgy kell elképzelned, hogy amikor régen történteket idézel fel, az olyan mintha lencsén keresztül néznéd. Minél távolabbi az emlék, ez a teleszkóphatás arra késztet, hogy közelebb lásd azt.

Peterson hozzátette még, hogy az összes korábbi adat elemzése egyértelműen bizonyítja, hogy az emberek jóval több dolgot képeseket előhívni kora gyermekkorukból és jóval korábbi időszakra emlékeznek, mint ahogyan azt gondolják, és viszonylag könnyű segíteni nekik abban, hogy előhívják ezeket az emlékeket.

Eközben...

Még nem biztos, de úgy tűnik, Albert Einstein tévedett

Elkészült a sötét anyag legnagyobb és legrészletesebb térképe, és ez új rejtély elé állítja a kutatókat.

Kiszivárgott a nagy ufójelentés: nem kizárt, hogy idegen eredetű objektumok látogattak meg minket

Hamarosan lejár a határidő, és nyilvánosságra kell hozni az elmúlt évtizedek ufóészleléseiről készült dokumentumokat az Egyesült Államokban – ebből szivárgott ki most ki néhány infó.

Felfedeztek egy óriáscsillagot, ami előtt értetlenül állnak a csillagászok

Úgy tűnik, egy hirtelen előtűnő, majd elhalványuló, a Nap tömegénél százszor nagyobb égitest térdre kényszerítette a kutatókat.

(Forrás: Phys.org, MTI, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában