Ami akkumulátorral működik, az ki is tud gyulladni: láttuk ezt már a légdeszkáknál, aztán az e-cigiknél, legutóbb pedig a Samsung Galaxy Note 7-nél, de ami a Peking-Melbourne repülőjáraton történt, az még ezeknél is durvább.

Egy nevét nem vállaló nő éppen a kínai fővárosból utazott Ausztráliába, és ahogy rajta kívül sokan, a hosszú utat ő is zenehallgatással valamint alvással igyekezett eltölteni. Utóbbiból egy hangos robbanás ébresztette fel, és mire felfogta, hogy mi történt, a fején levő fejhallgató már lángokban állt. A nő első ijedtségében azonnal letolta a fejéről a fejhallgatót, ami így a nyakát is megégette, és csak ezután sikerült ledobni azt a kabin padlójára.

A fejhallgató még ezután is lángolt és szikrázott, szép kis lyukat égetve a padlóba, és végül a légiutas-kísérőknek sikerült eloltani, akik egy vízzel teli vödörbe rakták a hibás eszközt.

Bár biztosan sokakat érdekelt volna, hogy a hibás fejhallgató valamilyen márkás termék volt vagy egy kínai noname vacak, az ausztrál közlekedésbiztonsági hatóság ezt nem hozta nyilvánosságra, mert szerintük "nem lényeges". Hát, ők tudják, mindenesetre amíg ki nem derül, mi inkább nem aludnánk el fejhallgatóval a fejünkön.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kiszámolták, hány embert bírna el valójában a Föld, a végeredmény pedig téged is meg fog lepni

Ez volt az első fotó a csernobili atomkatasztrófáról

Napelemparkot építenek a csernobili erőmű területén

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
76% Igen
13% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni