A Casio ötven éve lépett be a digitális órák piacára, ennek apropóján pedig egy rendhagyó órával rukkolt elő a japán vállalat.

Órát írtunk, pedig a gyűrű talán helytállóbb, ugyanis

a japán óragyártó miniatűr kütyüje nem csuklóra, hanem ujjra húzható, mégsem a Samsung Galaxy Ringhez hasonló okosórák vonalán nyomul, hanem a maga oldschool műfajában.

Így pulzusmérés és alvásmonitorizálás helyett többek között stopper, ébresztőóra vagy dualtime funkció – a váltás lehetősége két időzóna között – kapott helyett az óra arzenáljában. A egy hüvelykes kijelzőjű eszköz decemberben érkezik a piacra Japánban, az ára 19 800 jen, vagyis mintegy 50 ezer forint lesz.

Ezek is érdekelhetnek:

Őrülten sikeres lehetne az IKEA-féle Casio karóra

Strapabíró óra a nagy kék táska füléből készült szíjjal. Jöhet?

Ha eljönne a világvége, ezt az órát csatolnám a csuklómra

Teszteltem a Casio G-Shock sportóráját, ami nem okosóra, csak egy okos óra.

(Forrás: The Verge)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

5 dolog, amit talán te sem tudtál a csernobili katasztrófáról

Kiszámolták, hány embert bírna el valójában a Föld, a végeredmény pedig téged is meg fog lepni

Ez volt az első fotó a csernobili atomkatasztrófáról

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
77% Igen
12% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni