Hivatalos magyarázat még nem érkezett a spagettitésztára hasonlító objektummal kapcsolatban.

A NASA Perseverance rovere már több mint egy éve szorgalmasan végzi munkáját a Marson. Elsődleges és legfontosabb feladatai közé tartozik a vörös bolygó felszínének tanulmányozása és az élet nyomainak vizsgálata – egészem jól halad vele:

A NASA fotókkal bizonyítja, hogy valóban volt víz a Marson

Ugyan több milliárd évvel ezelőtt, de volt egy tó a Marson.

Küldetésének 495. marsi napján (495. sol) egy (újabb) különös, spagettitésztára/növényre/féregre hasonlító valamit sikerült megörökítenie a marsjárónak egyik elülső, a veszélyek elkerülését segítő kamerájával még múlt héten a vörös bolygó felszínén a Jezero-kráterben:

Nem tudni, mi lehet ez, hivatalos válasz még nem érkezett, ugyanakkor abból kiindulva, hogy a Perseverance korábban is talált a leszállás során hátrahagyott alkatrészeket, a legvalószínűbb magyarázat az, hogy ismét ilyen darabra bukkant, amit a marsi szél odébb vitt.

(Forrás: IFL Science, fotó: NASA/JPL-Caltech)

Ez is érdekelhet:

Egy magyar asztrofotós lefotózta azt, ami csak évmilliók múlva lesz újra látható

Megmutatjuk, hogy láthasd azt, amit már soha többé nem láthatsz.

Mutatjuk, miért nincs többé értelme a Hubble-nek fotókat készítenie a világűrről

Ez a kép tökéletesen szemlélteti, mennyivel „lát” jobban a NASA csúcsteleszkópja, a James Webb a Hubble-nél.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában