Rövid idő alatt, legalábbis csillagászati szempontból.

Kutatók szerint könnyen elképzelhető, hogy a földön kívüli, idegen civilizációk is könnyen járhatnak úgy, mint ami felé mi tartunk, hogy elfogynak a nyersanyagaik és a felhasználható energiaforrásaik, ebben az esetben pedig új galaxisok/csillagok/bolygók felé vehetik az irányt, mondjuk, a mi galaxisunk felé.

Egy idegen civilizáció figyelheti a Földet, a világhírű fizikus szerint ez nem jelent jót

Avi Loeb szerint két forgatókönyv létezik arra, hogy mit akarhatnak tőlünk a földönkívüliek, egy jó és egy rossz.

Egy amerikai kutatócsoport egy matematikai modellezésen alapuló kutatásában meg is nézte, mennyi idő alatt lehetne benépesíteni a Tejútrendszert.

Ehhez többek között figyelembe vették a csillagok mozgását a Tejútrendszerben, ami alapján aztán ki tudták számolni azt a megfelelő időpontot, amikor egy már benépesített bolygóról át lehet utazni a hozzá legközelebbi másik (lakható) bolygóra. Végül arra jutottak, hogy

nagyjából egymilliárd év alatt lehetne benépesíteni a Tejútrendszert

– ez elsőre soknak tűnhet, ugyanakkor csillagászati szempontból, vagyis egy galaxis keletkezés és létezése szempontjából igen kis időnek számít.

Rendkívül veszélyes lehet számunkra, ha megpróbálunk kapcsolatba lépni a földönkívüliekkel

Mark Buchanan fizikus szerint hálásnak kell lennünk azért, hogy még nincsenek idegen civilizáció létezésére utaló bizonyítékaink.

(Forrás: csillagaszat.hu, Liner, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

25 milliárd kilométeres mentőakció: veszélyes trükkel mentené meg a NASA az emberiség legtávolabbi űreszközét

5 dolog, amit talán te sem tudtál a csernobili katasztrófáról

Kiszámolták, hány embert bírna el valójában a Föld, a végeredmény pedig téged is meg fog lepni

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
77% Igen
13% Nem
10% Nem szoktunk erről beszélni