A mai naptól még segélyhívást sem lehet vele indítani.

Január 4-én végleg leállnak a kétezres évek elején a világ legmegbízhatóbb és legnépszerűbb okostelefonjának számító, még nem Androidot futtató Blackberry készülékek támogatásával. Ráadásul az ikonikus, sokgombos készülék OS 7.1-es vagy korábbi, illetve OS 10 verziószámú rendszerek támogatásának olyannyira befellegzett, hogy a készülékek elveszítik alapfunkcióikat is – azaz megbízható működéséüket –, ugyanis

  • nem lehet fogadni és indítani hívásokat (még segélyhívásokat sem),
  • sem SMS-ezni,
  • problémás lesz a wifin és mobilneten keresztüli internetezés is.

Ott bukott meg a Blackberry okostelefonos projektje, hogy későn reagált az iPhone, illetve az androidos készülékek megjelenésére. Ugyanakkor a Blackberry nem dobta be a törölközőt, az autóiparban például elég jól boldogul, ugyanis olyan autógyártók használják a kifejezetten a járművek fedélzeti számítógépéhez fejlesztett operációs rendszerét, a QNX-et, mint például az Audi, a Honda és a Toyota.

(Forrás, fotó: Blackberry)

Ez is érdekelhet:

Hamarosan teljesen eltűnhetnek a SIM-tálcák az iPhone-okról

A végén tényleg semmi ki- és bemenet nem lesz rajtuk.

Már nem a Google a világ leglátogatottabb oldala a neten

A tavalyi hetedik helyezett ugrott az élre.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
20% Nem, tök jó, hogy van.
58% Azonnal, értelmetlennek tartom.
23% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Így fest a város legmenőbb rooftop bárja
Hirdetés