Az elmúlt évek finoman fogalmazva sem voltak a legfényesebbek a Facebook számára, ahol egymást érték a botrányok kezdve az amerikai választások előtt a hírfolyamot elárasztó álhírektől a Cambridge Analytica-botrányon keresztül egészen a legutóbbi adatlopási ügyig. És hogy tanultak-e ezekből valamit? Á, dehogy.

A The New York Times-ban megjelent cikk (amiről hamarosan egy részletes írást is közlünk, mert tényleg nagyon súlyos) alaposan leás a dolgok mélyére, de mi most csak egy momentumot emelnénk ki, ami elég jól rávilágít, hogyan is mennek a dolgok a Zuckerberg-birodalomban.

A Facebook kálváriája közepette Tim Cook, az Apple vezérigazgatója nem felejtette el időről-időre jól beletörölni a lábát a közösségi oldalba, ami miatt nehéz lenne hibáztatni, mert hát tök igaza volt. Márciusban például az MSNBC-nek nyilatkozva azt fejtegette, hogy rengeteg pénzt kereshetnének vele, ha ők is eladnák a felhasználóikat - egyértelműen utalva a Facebooknál kirobbant Cambridge Analytica-bortányra -, majd azt is hozzátette, hogy "Mi soha nem fogjuk megfigyelni a magánéletedet."

Nos, a lap szerint Mark Zuckerberg ezen annyira felhúzta magát, hogy egyszerűen megtiltotta a Facebook vezetőségének az iPhone-ok használatát, amit azzal érvelt le, hogy az Androidnak több felhasználója van. Ha azt gondolod, hogy kicsinyes bosszú ez egy nagy hatalmú embertől, akkor még nem hallottál semmit, ugyanis a The New York Times-nak azt is sikerült kiderítenie, hogy

a Facebook egy PR-ügynökséget is felfogadott, akiknek az volt a feladatuk, hogy lejárató cikkeket írjanak az Apple-ről.

Mindezt aközben, hogy Zuckerberg éppen a Kongresszus és az Európai Parlament előtt magyarázta a bizonyítványt, és valahogy próbálták helyrehozni a Facebook erősen megroggyant reputációját. Nem tudjuk, hogy a Facebooknál hányszor fognak még beállni a sorba egy újabb pofonért, de a jelek szerint kell még nekik egy-kettő, mire észhez térnek.

Eddig tartott a Facebook nagy bűnbánata

Másfél milliárd embert költöztetnek át virtuálisan, csak hogy ne kelljen betartaniuk az Európai Unió szigorú adatvédelmi elveit.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
21% Nem, tök jó, hogy van.
59% Azonnal, értelmetlennek tartom.
20% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
A jövő megérkezett Fehérvárra – az ország egyik legmodernebb BYD szalonjában jártunk
Hirdetés