A Roszkoszmosz kozmonautája, Anton Nyikolajevics Skaplerov jelenleg a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) tartózkodik. És ha már ott van, kutat, fotózgat, beszámol, miegymás.

Az űrállomáson tartózkodó asztronauták amúgy is gyakran számolnak be mindennapjaikról, és most (szerencsénkre) Anton Skaplerov csodálatos napkeltéjében is osztozhatunk. Ahogyan ő fogalmazott:

„A napkelte látványa az űrállomásról tökéletes megkezdése egy új napnak.”

Kik vagyunk mi, hogy vitatkozzunk vele? Nézd csak meg:

Az ISS legénysége egyébként jelenleg is kísérleteket folytat, amelyekkel többek között azt próbálják kideríteni, hogy az űrben töltött idő milyen hatást gyakorol az emberi szervezetre – néhány jelentős mellékhatással már most is tisztában vagyunk –, valamint milyen molekuláris veszélyeket jelent az űrutazás az asztronautákra. Ezzel mondjuk valóban nem árt képben lenni, főleg, ha egy nap valóban a szomszédbolygó meghódítására adjuk a fejünket:

Vasember részletesen kifejtette, hogyan lehetne kivitelezhető a Mars kolonizálása

Még ember sem járt a vörös bolygón, de Elon Musk már a benépesítésén agyal.

(forrás: Twitter)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kiszámolták, hány embert bírna el valójában a Föld, a végeredmény pedig téged is meg fog lepni

Ez volt az első fotó a csernobili atomkatasztrófáról

Napelemparkot építenek a csernobili erőmű területén

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
75% Igen
14% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni